Ryan Reynolds feleségére nincsenek szavak: Blake Lively feszes, barna bőrruhába bújva mutatta meg szülés utáni alakját

Az egykori Serena van der Woodsen dögösebb, mint valaha: Ryan Reynolds szexi neje négy gyermek után is remekül fest, pedig alig két hónapja adott életet kisbabájának.

Tudja, mitől döglik a légy

Ryan Reynolds és Blake Lively kétségkívül Hollywood egyik legszerethetőbb sztárpárja: a két színész messze földön híres kedvességükről, közvetlenségükről, na meg persze humorukról – utóbbi meghatározó eleme házasságuknak is, hiszen a szerelmesek gyakran viccelődnek egymással és üzengetnek a másiknak közösségi oldalaikon is. Ami pedig közös még bennük, az kifogástalan külsejük: Reynoldsot a világ egyik legszexibb pasijának tartják, míg a 35 éves Blake-re nők milliói irigykednek nem csupán férje, de szexis alakja és szép vonásai miatt is. A sztárpár egyébként 2012-ben fogadott egymásnak örök hűséget, boldogságuk pedig azóta töretlen, szerelmüket pedig nemrégiben negyedik gyermekük érkezése koronázta meg: Blake februárban adott életet kislányának, de azóta már sikerült is neki visszanyerni szülés előtti bombaformáját. Ezt nemrégiben egy nyilvános megjelenése során be is bizonyította: a színésznő egy szűk, mélyen dekoltált barna bőrruhában jelent meg pár napja New Yorkban a Tiffany & Co. üzletének megnyitóján, alakján pedig az egész világ ámult – egy biztos, Blake feszes ruhájától és tökéletes alakjától nem csupán Ryan Reynolds álla esett le!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A sztárbaba idén februárban látta meg a napvilágot, s a büszke szülők most először mutatták meg a nyilvánosságnak.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...