Sztárok

Élete végén kilátástalan harcot vívott a rákkal: az egész országot megrázta Bajor Imre haláltusája

Még mindig csak 66 éves lenne, de már kilencedik éve nincs velünk Bajor Imre, az ország egykor legnépszerűbb és legsikeresebb nevettetője, aki végül alulmaradt a rákkal vívott elkeseredett, kilátástalan küzdelmében.

Korán ment el, karrierje mégis kerek egésznek tekinthető

Ma ünnepelné 66. születésnapját Bajor Imre, az elmúlt három évtized egyik legkedveltebb, legtöbbet foglalkoztatott és legsikeresebb magyar színésze. A közönség örökké vidám, bohém természetű nevettetőként ismerte, aki minden közeli barátját képes volt egy másodperc alatt jobb kedvre deríteni, s ehhez még meg sem kellett erőltetnie magát. Színészi karrierjét későbbi jó barátja, Verebes István segített beizzítani: Bajor a nyolcvanas évek derekától kezdve lépett fel vidéki és fővárosi teátrumokban, aztán jött a nagy áttörés, amikor a legendás magyar teleregényben, a Szomszédokban megkapta Oli úr szerepét. Így tett szert országos ismertségre, melyet aztán ragyogóan kamatoztatott. A kilencvenes években már a Rádiókabarék állandó, sőt kihagyhatatlan szereplőjeként bizonyította káprázatos sokszínűségét, de számos mozi- és tévéfilmben, továbbá tévésorozatban nyújtott emlékezetes alakítást, a közéleti témák iránt érdeklődő nézőket pedig a bombasztikus sikerű, bár máig ellentmondásos megítélésű Heti Hetesben szólította meg. Mindössze ötvenhét éves volt, amikor itthagyta imádott közönségét, karrierje mégis teljesnek, kereknek mondható. Életének utolsó időszakát azonban beárnyékolta szörnyű betegsége, a rák.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Korda György és Balázs Klári sikerei évtizedek óta töretlenek, ráadásul az egész országnak példát mutatnak azzal, hogy mind a mai napig kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. S bár mostanra mindketten elmondhatják, hogy rengeteget tanultak önmagukról, az ő életükben is van olyan dolog, amit megváltoztatnának, ha visszamehetnének az időben.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...