Féltve őrizte a hálószobatitkait: egész életében leplezte a színészlegenda, hogy a saját neméhez is vonzódik

Noha Cary Grant már jó ideje nincs közöttünk, legendája az eltelt évtizedek alatt sem fakult: több szavazáson is bekerült minden idők legvonzóbb színészei közé, s ma is a 20. század egyik leghíresebb filmsztárjaként, valamint nőcsábászaként él a köztudatban – valódi énje azonban egész életében rejtve maradt a nyilvánosság elől.

Többen pletykáltak a másságáról

Cary Grant 1904. január 18-án született Archibald Alexander Leach néven az angliai Bristolban. A rideg családi otthonból tizenhárom évesen menekült el, majd egy artistacsoporthoz csatlakozott, akikkel eljutott Amerikába – ott ismerkedett meg a színpadi világgal, ami óriási hatást gyakorolt rá már az első pillanatban. Tehetsége hamar megmutatkozott, a Broadway musicalekben aratott sikerek után, huszonhét évesen pedig a filmipar is felfedezte – ahhoz azonban, hogy igazán nagy népszerűségre tehessen szert, le kellett vetkőznie jellegzetes brit akcentusát és fel kellett vennie a jól ismert művésznevét. Rövidesen Hollywood aranykorának egyik legnagyobb szupersztárja lett, számos filmtörténeti klasszikusban játszott főszerepet, ellenállhatatlan sármjának köszönhetően pedig nők millióit bolondította magába. Noha öt alkalommal állt oltár elé, mindez csupán színjáték volt a részéről – valójában a férfiakhoz is vonzódott, ám ezt nem vállalhatta fel a nyilvánosság előtt, akkor ugyanis búcsút kellett volna intenie a sikernek és a csillogásnak. Egész életét titkolózással töltötte, de voltak gyanús jelek, amikre sokan felfigyeltek. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Gobbi Hilda sosem titkolta a nők iránti vonzalmát, ő maga pedig szinte férfiként élt, ráadásul köztudott volt róla, hogy a hölgyekkel mindig előzékenyen és udvariasan bánt.

Leadfotó: Archive Photos/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...
Utazás
A vulkanikus tájak, a buja, ősi erdők és a frissítő óceáni levegő különleges harmóniája olyan nyugodt kikapcsolódást kínál, amely egyszerre tölti fel a testet és a lelket. Itt nem a rohanásé vagy a...
Utazás
A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes...
Lifestyle
A Halak számára nem az elvonulás vagy álmodozás hozza ma a legnagyobb örömöt, hanem egy valós, kézzelfogható élmény.
Sztárok
Annoni Zita számára a karácsony hosszú időn át nem a meghittséget, a fényt és az önfeledt családi pillanatokat jelentette. A fotográfus a Ridikül vendégeként nyíltan beszélt arról, hogy gyermekkori...
Home&Design
Sok bizarr dolog kering az interneten, és most sokan szappant vetnek be a kertben.