Iszonyú, min ment keresztül: rendszeresen bedrogozta és megerőszakolta a szeretője a legendás énekesnőt

Maria Callas, a 20. század egyik legnagyobb énekesnője és az opera koronázatlan királynője volt, akiért az egész világ rajongott. Noha a karrierje tele volt sikerekkel, a magánéletéről ez korántsem volt elmondható, ugyanis bőven kijutott neki a szenvedésből…

Felkavaró titkok

Maria Callas 1923. december 2-án látta meg a napvilágot Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz néven New Yorkban – görög bevándorló apja a könnyebbség kedvéért vette fel a Callas nevet. Kislánykorában a szülei válása után, 1937-ben anyjával Görögországba költözött, ahol 1940-ben debütált az athéni operaházban. 1945-ben kért meghallgatást a Metropolitan igazgatójától, akin szerződtette volna, ám amikor a fiatal reménység nem vállalta a Pillangókisasszony és a Fidelio angol nyelvű előadását, összetépte a papírt, valójában ugyanis az Aidát és a Toscát akarta volna olaszul. Egy ideig pincérkedett, gyermekekre vigyázott, mígnem Veronában Ponchielli Giocondájának címszerepe meghozta számára a várva várt sikert. Rövid időn belül óriási népszerűségre tett szert, lenyűgöző énekhangjáért pedig nemcsak a közönség, hanem a kritikusok is rajongtak – azonban míg a színpadon sikert sikerre halmozott, a magánélete tele volt szenvedéssel, megaláztatással és fájdalommal. További részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Patricia Douglas 1937-ben nyilvánosság elé állt és elmondta megrázó történetét: egy üzletember szexre kényszerítette, ám hiába tett feljelentést, végül mégis őt bélyegezték meg.

Leadfotó: Facebook/ Maria Callas

Oldalak

Lifestyle
A sors most különleges meglepetést tartogathat a Rákok számára. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Home&Design
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még...
Lifestyle
Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
Fashion&Beauty
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy a királyi gardróbban semmi sem történik véletlenül. Egy olyan időtlen mintát választott, amelyet annak idején Diana hercegné is imádott – és most újra...
Sztárok
Különleges magánéleti titokról rántotta le a leplet Nagy Angéla. Az ATV Fórum műsorvezetője a Nap Hírének vallott a több mint tízéves szenvedélyéről.
Fashion&Beauty
A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a...