Sztárok

Rettegett betegség gyötri a kilencvenes évek szőke szexszimbólumát: "18 kilót híztam és csak bottal tudok járni"

Christina Applegate szklerózis multiplexszel küzd, s a kór teljesen megváltoztatta az Egy rém rendes család korábbi sztárjának mindennapjait.

Hosszú időre elbújt a világ elől

Súlyos betegséggel küzd az Egy rém rendes család című népszerű szituációs komédia korábbi sztárja, az 50 éves Christina Applegate. A kilencvenes évek körülrajongott színésznője - aki még gyerekfejjel csöppent a tengerentúli hírnevét megalapozó tévésorozatba - még 2021 augusztusában vallotta be, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála az orvosok, majd hosszú időre el is tűnt a nyilvánosság elől. Nemrégiben a Twitteren jelent meg újra - elmondása szerint barátai és sorstársai buzdították arra, hogy tegyen megfelelő lépéseket egészsége megóvása érdekében. Applegate bő egy év után először beszélt megdöbbentő részletességgel arról, hogy a kór miként változtatta meg a mindennapjait.

Nemsokára egyébként sor kerül a diagnózis utáni első nyilvános eseményre, melyen a színésznő is jelen lesz. Applegate ugyanis a Halott vagy című Netflix-sorozat harmadik szezonjának promotálásában vesz majd részt, most pedig a New York Timesnak nyilatkozott jelenlegi állapotáról.

Fotó: Gregg DeGuire / Getty Images

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

180 fokos fordulatot vett az élete

"18 kilót híztam és csak bottal tudok járni. Szeretném, ha az emberek tudnák, nagyon is tisztában vagyok mindezzel" - árulta el a New York Timesnak a kilencvenes és kétezres évek csodaszép színésznője, majd hozzátette: mindmáig nem tudta elfogadni azokat a megrázó változásokat, amiket a betegség eredményezett a testében, s máig küzd a kialakult helyzettel. Nem Applegate napjaink egyetlen hollywoodi híressége, akinek szervezetét e rettegett kór támadta meg, hiszen a szintén 50 esztendős Selma Blair életét is ugyanez a betegség keseríti meg.

Applegate még tinédzser volt, amikor szerepet ajánlottak neki az Egy rém rendes család (1987-1997) című sorozatban. Felnőttként aztán olyan filmekkel folytatta, mint az Édes kis semmiség (2002), A nagy hullarablás (2003), A híres Ron Burgundy legendája (2004), az Elhajlási engedély (2013) vagy a Rossz anyák (2016). Nem a szklerózis multiplex az első komolyabb betegsége: 2008-ban mellrák miatt operálták.

Fotó: 123rf
Leadfotó: Gregg DeGuire / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az 53 esztendős Pásztor Anna korábban is megnyerő őszinteséggel vallott mentális jellegű nehézségeiről, most viszont hosszú hallgatás után ismét e kényes témáról vallott.
Utazás
Extrém időjárási körülmények között vezetni sosem életbiztosítás, de van néhány alapszabály, melynek betartásával minimálisra csökkentheted a kockázatot.
Sztárok
Vilmos herceg nem habozott: családja jövőjének érdekében olyan döntést hozott, amire már régen szüksége lett volna a palotának.
Sztárok
Kedd reggel elmaradt a Retro Rádió nagy népszerűségnek örvendő műsora, a Bochkor, amit Bochkor Gábor és Lovász László vezet.
Utazás
A hóhelyzet nem csupán a közlekedést állította a feje tetejére, de nemrégiben egy olyan jármű is felbukkant a hazai autópályákon, amivel a fiatal sofőrök egy része talán még soha nem is találkozott.
Utazás
Pedig maga a fejtörő egyáltalán nem bonyolult: némi odafigyeléssel könnyűszerrel megoldható. Neked vajon sikerülni fog?