Iszonyú, ami a világhírű énekesnővel történt: csupán 31 éves volt, amikor elhunyt

A countryzene egyik csillaga volt Patsy Cline, aki nagyon fiatalon került a legjobbak közé. Kivételes karrierjének azonban idejekorán vége lett, miután egy szörnyű esemény örökre megváltoztatott mindent.

Túl korán távozott az élők sorából

Patsy Cline 1932. szeptember 8-án, Virginia Patterson Hensley néven született a Virginia állambeli Gore-ban: ő volt szülei első gyereke, s egészen kis korától mondogatta, hogy híres lesz, ha felnő – felnézett Judy Garlandra, példaképe volt Kay Star és Hank Williams. Megpróbálkozott a varietével, majd lakóhelye, Winchester rádiójában énekelhetett: később klubokban szerepelt, szükség is volt a pénzre, ugyanis apja elhagyta a családot, ő ezért maradt ki a főiskoláról. Húszas évei elején két fontos ember jelent meg életében: első menedzsere, majd férje, Gerald Cline, akitől néhány év után elvált. A másik fontos találkozása Bill Peer, aki a Patsy nevet adta neki és segítette előrejutását. Gyakran szerepelt rádióműsorokban, feltűnt a televízióban, s az ötvenes évek közepére bejutott a countryzene álomintézményébe, a Grand Ole Opryba. Az énekesnő fiatalon került a legjobbak közé, s nem lehet tudni, hogy nem ő lett volna-e a country amerikai királynője, ha 31 éves korában nem szól közbe a végzet…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Senki sem tudja pontosan, hogy hogyan zajlottak az események azon a végzetes napon, egy azonban biztos: az író utolsó küldetése halálosnak bizonyult, pedig Antoine de Saint-Exupéry csupán 44 éves volt.

Leadfotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Magyarország kis túlzással a tehetségkutatók hazája, ám egy nemrég feltűnt érdekes videó bebizonyítja, hogy napjaink legelismertebb és legsikeresebb hazai énekesei szinte mind éppen ezekből a...
Sztárok
Alig néhány héttel azután, hogy hivatalosan is lezárult a válása, Tobey Maguire egészen rendkívüli szerepet vállalt volt felesége, Jennifer Meyer esküvőjén. A Pókember-filmek 51 éves sztárja...
Sztárok
Még soha nem fordult elő Az Árulók történetében, hogy az ártatlanok egymás után három gyilkost is leleplezzenek: Katz Dávid és Lola után ezúttal Kováts Dávidnak kellett távoznia a kastélyból.
Sztárok
Péterfy-Novák Éva írónő Pedig szerethettelek volna címmel jelentette meg a legújabb regényét, amely a testvérek közötti ellenségeskedésről, a családi kapcsolatok elmérgesedéséről és a testvérek...
Lifestyle
Kíváncsi vagy, mit tartogatnak a csillagok a következő napokban romantika terén? Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
Az euróövezeti csatlakozás felé vezető úton Magyarországnak búcsút kell mondania a termelékenységtől elszakadó, kétszámjegyű béremelésektől, mert a nominális stabilitás és az alacsony infláció...