Sztárok

Hét hónapja nem tud beköltözni a saját lakásába Király Linda - kínzó kálváriájáról mesélt az énekesnő

A híresség jelenleg is albérletben lakik, ugyanis hiába vásárolta meg decemberben élete első lakását, a beköltözéssel még mindig várnia kell.

A születésnapját már a saját lakásában akarta ünnepelni

Király Linda 2021 decemberében vásárolta meg élete első saját lakását, azonban a közkedvelt énekesnőnek mindmáig várnia kell a beköltözéssel. A 39 éves zenei előadó már a kezdetekkor jól tudta, hogy az ingatlan felújításra szorul, arra egyáltalán nem számított, hogy ilyen sokáig elhúzódnak majd a munkálatok. A celebritás nemrég a Blikknek mesélte el, hogy februárban már új otthona falai között akarta ünnepelni a születésnapját, ám még mindig albérletben kell élnie, ugyanis roppant nehezen találni olyan mesterembert, aki a feladat elvégzéséhez kellő idővel és szakértelemmel rendelkezik.

"Hatalmas a szakemberhiány, én is sokáig kerestem, mire találtam egy jó csapatot, mivel arról is sokat hallottam, hogy sajnos rengeteg az olyan mester, aki csak állítja magáról, hogy tapasztalt szakember, sajnos bele lehet ebbe futni. Nekem ebben legalább szerencsém volt" - ecsetelte a bulvárlapnak a New York-i születésű énekesnő.

"Legfeljebb majd zsákokból öltözködöm"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Király Linda hozzátette: azok a szakemberek, akiket végül megbízott a lakásfelújítással, igen keresettek, számos megrendelőnek dolgoznak, ezért meg kell osztaniuk idejüket, energiájukat és figyelmüket a különböző helyszínek között. Sőt, néha már csak azért is akadozik a munka, mert olykor heteket, sőt hónapokat kell várni az építőanyagokra.

"Az asztalos, akivel a konyhabútort és a gardróbot csináltatom, az utóbbira azt mondta, hogy szeptember előtt el sem tudja kezdeni. De nem érdekel, én akkor is beköltözöm, amint lehet, legfeljebb majd zsákokból öltözködöm" - tette hozzá a neves énekesnő, aki jelenleg is albérletben él.

Újra szerelmes Bradley Cooper! A 47 éves világsztárról rendre felröppentek a pletykák, kit hódíthatott meg, a most érkezett hír alapján a találgatásoknak egy időre vége.

Leadfotó: Instagram / lindakiraly

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...