Tragikusan fiatalon lett gyilkosság áldozata a csodaszép színésznő: máig megoldatlan rejtély, mi történt a végzetes napon

Jenny Maxwell neve ma már a legtöbbeknek nem cseng ismerősen, ám az 1960-as években ő volt Hollywood egyik feltörekvő sztárja. Egy borzalmas tragédia azonban örökre megváltoztatott mindent…

Sosem született megoldás az ügyben

Jenny Maxwell 1941. szeptember 3-án született New Yorkban, norvég bevándorlók gyermekeként, családneve eredetileg Myksvoll volt. Gyermekkorában a drámatanárként dolgozó unokatestvére ismertette meg vele a színház világát, s egyből tudta, hogy a világot jelentő deszkákon akar majd érvényesülni. Mindössze 18 éves volt, amikor egy színjátszás órán Vincent Minelli rendező kiszúrta a tehetségét, s munkát ajánlott neki: Maxwell-t hamarosan egyre több lehetőség találta meg, többek között például szerepet kapott a Father Knows Best című filmben. Karrierje az 1960-as évek elején érte el a csúcsot: Hollywood legújabb üdvöskéjének neve egyre szélesebben körben vált ismertté, s még Elvis Presley mellett is feltűnt a Kék Hawaii című zenés vígjátékban. A sors azonban keresztül húzta a számításait: a feltörekvő színésznő idejekorán, tragikus körülmények között távozott az élők sorából. Részletek a galériában!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Phil Hartmannak csupán 49 év adatott meg a földi életből, mielőtt saját neje, Brynn aljas módon kioltotta az életét.

Leadfotó: Earl Leaf/Michael Ochs Archives/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Kevés olyan háztartás van, ahol ne lapulna egy flakon WD-40 a fiók mélyén. Ez az olajozó-tisztító spray igazi jolly joker, hiszen nyugodtan kijelenthetjük, hogy szinte bármire jó – a nyikorgó...
Lifestyle
Nincs olyan kert, amelyet ne látogatnának meg időről időre a különböző kártevők. De az alábbi módszerekkel leszámolhatsz velük!
Lifestyle
Nincs többé vacogás: egy egyszerű, mégis zseniális, egyben pénztárcabarát praktikának köszönhetően könnyen a hálószobában lehet tartani a meleget anélkül, hogy a hőszabályozóhoz kéne nyúlni.
Sztárok
Fertőszögi Péter pont szemben ült Fejes Tamással, így meg kellett ejtenie egy beszólást a Kincsvadászok legutóbbi részében.
Sztárok
Harry herceg igencsak meggondolatlanul cselekedett, amikor szóba hozta Katalin és Vilmos herceg gyermekeit, fivére ugyanis egyáltalán nem fogadta kitörő örömmel azt, amit mondott.
Lifestyle
Az Ikrek ma a tanító szerepbe kerül. Napi horoszkóp.