Lifestyle

A világ Mozartot, Mozart a nővérét istenítette: a zeneszerző szinte már szerelmeslevelet küldött nővérének

A mai korban már szinte szerelmeslevélnek tűnhet az a levél, amit Mozart egykor nővérének írt, azonban saját korában csak rajongását fejezte ki szeretett nővére iránt a zeneszerző.

Így fejezte ki Mozart a nővére iránti rajongását

Habár Wolfgang Amadeus Mozartról mind a mai napig ódákat zengenek, nővéréről sem most, sem pedig a múltban nem sok szó esett, hiába áldotta meg hasonló tehetséggel az ég, mint testvérét, a csoda zeneszerzőt.

Maria Anna Walburgia Ignatia Mozart életéről – akit mindenki csak Nannerlnek becézett – nem sok minden maradt fenn, azt azonban tudni lehet, hogy zenei alapjait, csakugyan, mint testvére, édesapjától, Leopold Mozarttól tanulta – írja szerdai cikkében a Múlt Kor. Csakhogy az 1700-as években nőnek lenni azt is jelentette, hogy zenei szakértelme nem lehetett több, csupán egy „hobbinál”.

Levél a rokokó korában

Mozartot, kinek tehetségét már korában is istentől származtatták, ugyanakkor roppantmód elbűvölhette testvérének mind szellemi, mind pedig zenei készsége. Véleményét és érzéseit pedig egyértelműen szeretett nővére tudtára is adta:

„Remélem, királynőm, az egészség legmagasabb fokát élvezed, és olykor-olykor reám áldozol valamennyit fontos és sürgős gondolataidból, melyek a legragyogóbb elméből fakadnak, mellyel szépséged mellett rendelkezel, s noha ilyen zsenge években és nőszemélyektől úgyszólván semmit nem követelnek a fent említettekből, te, ó királynőm, olyan mértékben rendelkezel velük, hogy a férfinépséget, még az ősz fejeket is megszégyenítenéd. Isten veled!”

– írta levelét Mozart Nannerlnek, amit szinte már – mai fejjel – egy szerelmes férfi szavainak is értelmezhetnénk.

Básti Lajosért rajongtak a nők, a színész pedig bizony nem vetette meg hódolóit, éppen ezért nem is meglepő, hogy első felesége egy messze földön híres, gyönyörű magyar színésznő volt, akinél Básti 19 évvel volt idősebb.

Leadfotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő fordulatot vett. A bíróságon immár Demi Moore is célkeresztbe került.
Egészség
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az...
Lifestyle
Egy békésnek induló családi délután pillanatok alatt változott át valóságos rémálommá egy angliai parkban, amikor a gyanútlan, egyéves kislány rágcsálni kezdett egy rendkívül mérgező kerti zöldet.
Lifestyle
Van, aki a szarkazmust imádja, mások a kedves poénokat, megint mások saját magukon nevetnek a legszívesebben. Bár hajlamosak vagyunk a humort egyszerűen személyiségkérdésnek tekinteni, a pszichológia...
Lifestyle
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően sok múlik, és amit sokan rosszul csinálnak. Az erdélyi konyhákban...
Lifestyle
Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik legolcsóbb és legkönnyebben tartható növény ráadásul segíthet megkötni...