Utazás

Össze kell húznia annak a nadrágszíjat, aki külföldi utazást tervez idén nyáron

Az elmúlt évek az egész világ számára rengeteg nehézséget okoztak. Az infláció, a világjárvány és a háború egyik közös hozománya pedig nem más, mint a folyamatosan dráguló külföldi utazások.

Idén sem számolhatunk olcsó nyaralással

A Portfolio-nak nyilatkozó Tarnóczi Barna, a Tensi Holiday értékesítési igazgatója kifejtette, hogy a külföldi utak tavalyhoz képest 15-20 százalékkal drágultak, az utazási kedv pedig továbbra sem lankadt a szomszédunkban zajló, ukrán-orosz háború és a világjárvány ellenére sem.

„Csak a kirobbanás utáni első hónapban volt érezhető, fékező hatása a külföldi utaknál az orosz-ukrán háborúnak, utána még nagyobb elánnal kezdtek el foglalni az emberek. Most a 2019-es üzleti évünk 70-80 százalékán pörgünk”

– nyilatkozta a szakértő, aki szerint jelenleg az Egyesült Államok, illetve a földközi-tengeri hajóutak a legnépszerűbbek a lakosság körében. Azt azonban hozzátette, hogy vannak olyan helyek is, amik a világjárvány kirobbanása után több évvel is elzárkóznak a turisták elől. Ilyenek például az ázsiai nyaralóhelyek többsége.

A forint gyengülése már önmagában 10 százalékos áremelkedést hozott

„Nehéz átlagot mondani a drágulás mértékére, csak a forint gyengülése 10 százalékos áremelkedést okozhatott a külföldi utaknál”

– mondta a lapnak az igazgató, aki azt is hozzátette, hogy

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„összességében 15-20 százalékkal drágulhattak eddig a külföldi utak a tavalyi évhez képest”.

Tarnóczi ennek fő okát az üzemanyag és az alapanyag árának növekedésében látja. További tényezők még az árak növekedésében a kerozin drágulása és a légitársaságokat az utóbbi években sújtó nehézségek. Nem meglepő tehát, hogy az utazások során a repjegyek árának növekedésével is számolnunk kell.

Befolyásolja-e a háború és a világjárvány az utazások megvalósulását és az utazási kedvet?

A lap a kérdéssel kapcsolatban megkereste a Sun&Fun Holidays utazási irodát is, akik – Tarnóczihoz hasonlóan – azt a választ adták, hogy az ukrán háború már nincs hatással az utazási kedvre, a világjárványra vonatkozó szabályok eltörlése után pedig a magyarok már alig várják, hogy a tengerparton pihenhessék ki az elmúlt időszak fáradalmait.

„A bizonytalan utasoknak kialakítottak egy csomagot, amely azt teszi lehetővé, hogy az indulás előtt 2 vagy 4 héttel, bánatpénz nélkül törölhetik a foglalásaikat”

– emeli ki a Portfolio.

Ha idén nyáron te is megízlelnéd az olasz életérzést, akkor jó hír, hogy mostantól sokkal könnyebben utazhatsz be Olaszországba, mint eddig.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.