Lifestyle

Angoltanulás okosan – pro és kontra a módszerekről

Melyik a jobb? Egy nyelviskola, magántanár, nyelvtanulós app vagy egy angoltábor? Tippek iskolásoknak.

A nyelvtanulás sosem volt olcsó mulatság, az infláció miatt pedig talán nem túlzás azt mondani, hogy elszálltak az árak – és ki tudja, hol állnak meg. Hogyan tudunk spórolni, egyben hatékony képzést választani? Különösen fontos téma ez most, amikor nincs már nyelvvizsga-amnesztia. Habár emberfüggő, hogy kinek mi válik be, mégsem árt számításba venni, hogy a különböző szolgáltatások mennyivel drágultak eddig. Ha nyelvvizsga előtt állsz, vagy csak szeretnéd fejleszteni az angoltudásodat, neked szól ez a cikk, ugyanis a következőkben sorra vesszük a választási lehetőségeket, pró és kontra, továbbá azt is eláruljuk, hogy milyen mértékű áremelésre számíthatsz 2022 nyarán.

Nyelviskola

A nyelviskola egyik húzóereje, hogy a csoportos tanulásnak köszönhetően nagyobb a résztvevők motivációja, illetve tanulnak egymás hibáiból. Ugyanakkor pont a csoportos munka miatt érezheted azt, hogy könnyebb lapítani, hiszen a tanár nem csak veled foglalkozik. Mivel a tanfolyam díját nem befolyásolják az esetleges hiányzások, nagyobb a valószínűsége, hogy részt veszel az órákon. És ha már a díjazásról szó esett, jó, ha felkészülsz arra, hogy a tavalyihoz képest mintegy 15%-kal drágábban tanulhatsz idén a nyelviskolákban, legalábbis a Nyelvtudásért Egyesület elnöke minden iskolánál tapasztalt áremelést.

Nyelviskola

Magánóra

Szuper, hogy a tanár csak veled foglalkozik, hiszen egyéni tempóban haladhattok, arra gyúrhattok, ami igazán fejlesztést igényel, de ennek meg is van az ára, hiszen egy magánóra díja ma 4000 és 8000 Ft között mozog – ezért és az időpontok rugalmasabb áthelyezhetősége miatt hajlamosabbak vagyunk lemondani az órákat, ami nem szolgálja a kívánt cél elérését.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nyelvtanulós app

A nyelvi appok koronázatlan királya, a rendszeres nyelvtanulást emlékeztető jelzésekkel ösztönző Duolingo telefonon és számítógépen egyaránt elérhető ingyenesen, igaz, ehhez néhány reklámot végig kell nézned, ami jelentősen megnövelheti a tanulásra fordított (nem hasznos) időt. A reklámmentes prémium-előfizetés, a Duolingo Plus évente kb. 30 000 forintba kerül, viszont a társalgási lehetőség korlátozottsága miatt egy év nem biztos, hogy elegendő arra, hogy megtanulj talpraesetten kommunikálni külföldön.

Angoltábor

Az angoltáborokban minden megvan, ami miatt a nyelviskolákat szeretik: minimális az órákról lógás esélye, a kommunikáció főszerepet kap, a csapat motivál, ráadásul több napon át arra fókuszálsz, ami igazán fontos. A hátteret a táborozást szervezők biztosítják, vagyis lesz étel-ital, adott esetben (ha bentlakásos tábort választasz) szállás, valamint hasonló korú társaság, akikkel barátságot köthetsz. Ilyen komplex szolgáltatást nyújt az 1991 óta táboroztató PEOPLE TEAM (PT) Alapítvány is.

PEOPLE TEAM Alapítvány

Ugyan az egyhetes, 7 és 17 év közöttieknek meghirdetett angoltáboruk költségeire is hatással van az infláció, a szervezők – a Táborfigyelő ügyvezetője által becsült 10%-os átlagos drágulással szemben – mindössze 5%-kal magasabb részvételi díjjal kalkulálnak 2022-ben, mint az előző néhány évben: a 7 napos, 6 éjszakás tábor teljes ellátással fejenként 41–82 000 Ft-ba kerül attól függően, hogy bejárósként vagy ottalvósként jelentkeznek a gyerekek. Ezt az összeget azonban csökkenteni lehet, ha a diákok a testvéreikkel vagy a barátaikkal érkeznek, esetleg korábban is jártak már a PT-ben, ha pedig egy egész iskolai osztályt visznek, akár 27%-kal olcsóbban nyaralhatnak mindannyian. További okosságok, amelyek segíthetnek a döntésben, az alapítvány honlapján, a Támogatás menüpontban olvashatók.

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...
Utazás
Van, hogy ugyanaz az étel a földön teljesen rendben van, a repülőn viszont mintha valaki titokban elrontotta volna. Pedig nem feltétlenül a szakács vagy az alapanyag a ludas – a repülés egészen...
Utazás
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.
Lifestyle
Emmanuel Macron különleges uralkodói címet birtokol, amelytől 2027-ben végleg búcsút kell vennie.
Lifestyle
Lujza már kint volt a Szigeten, ahol egy olasz srác tésztás poénnal próbált meg felszedni egy lányt.
Sztárok
A rajongók hónapok óta találgattak, most azonban egy nyaralási fotó végleg leleplezte a mesébe illő Forma-1-es álompárt.