Utazás

Az oroszok ugyan lelőtték, de most mégis tehetünk egy virtuális sétát a világ legnagyobb repülőgépe körül

Az oroszok február végén semmisítették meg a az Antonov An-225-öt, a világ leghatalmasabb repülőgépét, ám a modern technika segítségével bárki megtekintheti a roncsokat.

Megsemmisült az Álom néven ismert óriásrepülő

Talán kevesen tudják, de rögtön az orosz-ukrán háború kezdetén megsemmisült a világ legnagyobb repülőgépe. Erről akkor Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter számolt be a Twitteren keresztül: az oroszok lőtték le az Antonov An-225-öt, melyet sokan Mrijaként (vagyis Álomként) ismertek. Érdekesség, hogy a repülőgépet még a Szovjetunió időszakában építették, és először 1988-ban szálltak vele a magasba. A Mrija eredetileg az űrprogramban is részt vett, majd kereskedelmi teherszállítóként hasznosították. Az utóbbi években viszont már csak ritkán szálltak fel vele, inkább muzeális értékű darabbá vált.

Kuleba február végén született Twitter-posztjában hangsúlyozta: lehetséges, hogy az oroszoknak sikerült lelőniük az Antonov An-225-öt, de az ukránok független, erős és demokratikus európai államról szóló álmát sosem sikerül majd elpusztítaniuk. Nos, azt egyelőre nehéz lenne megtippelni, végül igaza lesz-e Kulebának, annyi azonban bizonyos, hogy Ukrajna azóta is makacsul dacol az orosz megszállókkal, sőt minden jel arra mutat, hogy a háború még hosszú hónapokig elhúzódhat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bár az Antonov An-225 is a véres konfliktus "áldozatául" esett, akik kíváncsiak a világ legnagyobb repülőgépére, azok még mindig szemügyre vehetik a megsemmisült Mriját. Joggal vetődik fel a kérdés: mégis hogyan?

Fotó: 123rf

Lapozz, máris mutatjuk!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...