Utazás

A hatodik kihalási hullám sokkal gyorsabb ütemű, mint az előzőek

Tegyünk a biodiverzitás megőrzéséért!

Áder János beszélt arról is, hogy Európában minden ötödik madárfaj valamilyen formában veszélyeztetett, 1970-2020 között 68 százalékkal csökkent a gerinces fajok populációja, valamint az özönfajok is jelentős pusztítást végeznek, például a kárókatona a Magyarországon őshonos és védett halfajoknál.

Czippán Katalin erre úgy reagált: a madárfajok kipusztulása, a populációk csökkenése volt az első, ami felhívta a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A madarak jórésze vándorol, nagy területeket érint, ezért nagyon érzékenyek a különböző területeken lévő élővilág változására. Sok madár azért nem vándorol vissza, mert nem volt elég tápláléka és nincs elég energiája visszarepülni vagy mezőgazdasági területen mérgezést szenved. Problémaként említette azt is, hogy az emberek leverik a fecskefészkeket, mert nem szeretik, hogy az udvarukra piszkítanak, így azonban nem marad életterük.

Elmondta: az özönfajok – többi között a kanadai aranyvessző, parlagfű, akácfa, ékszerteknős – új területre érkezve kiszorítják a meglévő élővilágot. Ezeket sok esetben az emberek hobbiból, jószándékból vagy – a növényeket – egy külföldi kirándulás után akár a bakancsukban maradt magokkal hozzák be az országba – tette hozzá.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a biodivezitás megőrzéséért nemzeti és egyéni szinten is lehet tenni. A nemzeti biodiverzitás stratégiában az szerepel, hogy állami szinten hogyan lehet védeni a természetet, hogyan kell kezelni a különböző védett fajokat. A magánemberek pedig úgy segíthetik ezt a munkát, hogy helyileg honos növényeket termesztenek, mezőgazdasági művelésnél lehetőleg nem vagy csak célzottan használnak vegyszereket, és olyan helyeket hoznak létre, ahol a sünök és madarak jól érzik magukat – javasolta Czippán Katalin.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kő kövön nem maradna, ha a Földnek ütközne az impozáns méretekkel rendelkező kisbolygó. Erre jelenleg nincs sok esély, csillagászati szempontból viszont közel jár majd a bolygónkhoz.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.