Sztárok

Új női mentor az X-Faktorban – Mit szólt ehhez Csobot Adél és mit érdemes tudni az utódjáról?

Háború és szerelem

Az RTL Klub által közölt interjúban Herceg Erika az ukrajnai háborúról is beszélt. „Számomra nagyon megdöbbentő volt a háború kirobbanása. A párommal és a barátainkkal Kijevben még az utolsó napokban is arról beszélgettünk, hogy nem fog kitörni a háború. Éppen Kárpátalján voltam a szüleimnél, amikor hajnalban hívott a párom, hogy bombázzák az országot. Összeszorult a torkom, összerándult a gyomrom, és ezer kérdésem volt. A szüleim pedig azóta is ott vannak Kisdobronyban, apukám tűzoltó és két év múlva nyugdíjas lesz (…) Mindenki aggódik a kialakult helyzet miatt, imádkozunk azért, hogy minél előbb béke legyen.”

A magánéletéről is megosztott pár titkot. Mint mondta, szerelme kazah származású, egy igazi világpolgár, aki a munkája miatt rengeteget utazik. „Mi kölcsönösen megbízunk egymásban, nagyon büszke rám és bízik bennem. Olyan nő vagyok, akinek egy kapcsolatban a hűség és az őszinteség a legfontosabb” – árulta el az énekesnő. „Négy és fél éve vagyunk együtt, még nem házasodtunk össze, de úgy hívom, „a férjem”. A kezem már megkérte, van egy gyönyörű gyűrűm. Rendhagyó esküvőre vágyom, olyan legyen, mint egy nyaralás, szép helyszínen, kevés vendéggel” – árulta el.

Tavaly nehéz időszakot élt át, 2021 márciusában őt is ledöntötte a Covid. „Minden kezelés dacára egy hónap alatt csak romlott az állapotom, 70 százalékosan sérült a tüdőm. Végül egy infúziós kezelés és egy fantasztikus kazah orvos utasításait betartva sikerült átvészelnem a betegséget, fél évbe telt, mire teljesen felépültem.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 20 perc őszintén című videósorozatunk második évadában ismét nagy nevekkel találkozhatnak a nézők.

Leadfotó: instagram.com/xfaktorhun

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.