Lifestyle

Súlyos betegsége miatt teljesen megváltozott az arca a fiatal nőnek: évekig nem mert miatta utcára menni - fotó

A 34 éves nő évek óta gondosan rejtegette arcszőrzetét, azonban úgy döntött, nem szégyenkezik többet és most magabiztosabb, mint valaha.

16 éves korában kezdett szőrösödni

A kanadai Ontarioból származó 34 éves Gennevieve 16 éves korától kezdett el szőrösödni az állán és a bajuszvonalán, majd nem sokkal később pedig policisztás ovárium szindrómát (PCOS) diagnosztizáltak nála, vélhetően ez okozza a túlzott szőrnövekedést. Minden második nap borotválkoznia kellett, hogy kordában tartsa a szakállát, de elmondása szerint a borotválkozás utáni második napon már újra látszott a borostája.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"Annyira szégyelltem a szakállam. Az iskolában végig piszkáltak miatta, és a gyerekek azt mondták, hogy borotválkozzak meg, vagy azzal piszkálta, hogy tudom-e egyáltalán, hogy hogy kell. Amikor megkaptam a PCOS diagnózist, megkönnyebbültem, hogy van min dolgozni, és tudtam, hogy oka van annak, hogy ezek a dolgok miért történnek velem. Azt is éreztem, hogy elvesztettem a reményt, hogy a jövőben anya lehessek, mert ez a nőknél a meddőség egyik leggyakoribb oka. Egy másik tünet a súlygyarapodás volt, és természetesen az arcszőrzet növekedése. A PCOS miatt el akartam bújni, és úgy éreztem, hogy megfosztottak a nőiességemtől" - mondta Gennevieve, aki a Covid alatt kezdett kísérletezni azzal, hogy hagyja megnőni a szakállát. Nagy segítség volt számára fia, Duncan születése, kinek léte szintén arra biztatta Gennevieve-t, hogy vállalja fel magát.

"Példát akartam mutatni. Nem tudtam volna megtanítani neki, hogy minden porcikáját szeresse, ha én nem teszem ugyanezt" - mondta a nő, aki olyannyira biztos lett a dolgában, hogy szakálláról fotókat is elkezdett megosztani a közösségi oldalakon, amely még többet segített az önbizalmának növelésében.

Lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A kétezres évek elejének egyik legígéretesebb és legikonikusabb gyereksztárjaként indult, június közepén azonban mindössze 35 éves korában elhunyt Daveigh Chase. Halálának hírét követően sokáig...
Sztárok
Megrázó őszinteséggel vallott állapotáról a korábbi világelső teniszsztár. Chris Evert közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt, miszerint a gyilkos kór másodszor is megtámadta a szervezetét. A...
Lifestyle
Az autógumira hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a világ egyik legunalmasabb, legmagától értetődőbb tárgyára. Fekete, kerek, gumiból van, kész. Pedig a gumik történetében is akadnak meglepően...
Lifestyle
Ha autóval közlekedsz, biztosan láttad már az útkereszteződésekben, parkolóházakban vagy szűk utcákban kihelyezett hatalmas, gömbölyű tükröket. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nagyobb...
Lifestyle
Az állásinterjúk egyik legnehezebb kérdése még a legtapasztaltabb jelentkezőket is zavarba hozhatja. Egy szakértő most elárulta, milyen választ tartanak a HR-esek a leghitelesebbnek – és mely...
Fashion&Beauty
A nagy kánikulában nemcsak a felsőinket és a cipőinket érdemes lecserélni könnyedebb darabokra, hanem a nadrágválasztásunkat is érdemes újragondolni. Idén nyáron több régi kedvenc háttérbe szorul,...