Lifestyle

A Világbank jelentése szerint súlyos emelkedés várható 2022-ben: ennyivel nőnek majd az élelmiszer- és energiaárak

Az orosz-ukrán háború következtében világszerte rohamosan emelkednek az energia- és élelmiszerárak, erről a Világban értekezett negyedéves jelentésében.

Közel 23 százalékkal nőnek majd az élelmiszerárak

A Világbank szerint az energiaárak, 50,5 százalékkal emelkednek meg idén, majd jövőre 12,4 százalékos csökkenés várható. Az élelmiszerek 22,9 százalékkal kerülnek majd többe idén, 2023-ban 10,4 százalékos árvisszaesést jósolnak. A legjelentősebb árnövekedés a növényi étolaj esetében várható, elérheti a 29,7 százalékot is. Ezzel egy időben 62,9 százalékkal nő majd a műtrágya ára, amely ok-okozati összefüggésben áll a mezőgazdasági áru árának növekedésével.

Tavaly az energiaforrások ára csaknem megduplázódott, az élelmiszerek ára 31 százalékkal nőtt. A Világbank megjegyzi, hogy az elmúlt két évben az energiaárak emelkedése a 70-es évek eleje óta a legjelentősebb volt. Az élelmiszerek - amelyeknek a legnagyobb beszállítója Oroszország és Ukrajna -, valamint a műtrágyák drágulása 2008 óta a legnagyobb volt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Az árupiacok az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb kínálati sokkját élik meg az Ukrajna elleni orosz háború hatásai miatt" - mondta Ayhan Kouz, a Világbank fejlesztési kilátásokkal foglalkozó csoportjának igazgatója. "Az ebből eredő élelmiszer- és energiaárak emelkedése humanitárius és gazdasági következményekkel jár. A nyersanyagok világszerte súlyosbítják az amúgy is magas árnyomást." A Világbank előrejelzése szerint idén a búza ára több mint 40 százalékkal nő, rekordmagasra emelkedik. Az emelkedő árak komoly nyomást fognak gyakorolni a búzaimporttól függő fejlődő országokra.

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mielőtt megtalálták volna életük nagy szerelmét, ezek a világsztárok egészen más hírességek oldalán keresték a boldogságot. A kilencvenes évek és a kétezres évek elejének celebrománcai közül több is...
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy alig egy órával ebéd után újra a hűtő előtt találtad magad? Nem vagy egyedül. A szakértők szerint sokszor nem a valódi éhség késztet nassolásra, hanem valami egészen más.
Lifestyle
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális, vegyszermentes és környezetbarát alternatíva is.
Sztárok
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul kiköpött úgy néz ki, mint az Oscar-díjas sztár fiatalon.
Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...