Utazás

Meglepő húzás a háború közepén: Putyin 46 év után újraindítja az orosz Hold-programot

Augusztustól indítanak majd új küldetéseket - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az űrhajózás napja alkalmából megtartott ünnepségen.

Lassan az egész világtól elszigetelődnek

Oroszország újraindítja Hold-programját – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren kedden, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen.

"Folytatjuk az új generációs szállítójármű és a nukleáris űrenergetikai technológiák létrehozását, amelyben nyilvánvalóan nagyon jó eredményeink és egyértelmű előnyeink vannak. Újraindítjuk a Hold-programot" – mondta az orosz államfő.

Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrszférában, annak ellenére hogy kívülről megpróbálják akadályozni a fejlődését. Mint ismert, Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát, és az azóta is folyó konfliktus következtében a nemzetközi közösség példátlan mértékű gazdasági szankciókat foganatosított az országgal szemben – írja az MTI.

Alekszandr Mitykin, a Lavocskin Tudományos és Ipari Társaság elektromos rendszerekért felelős helyettes főkonstruktőre a RIA Novosztyi hírügynökség szerint pénteken közölte, hogy Oroszország – 46 évi kihagyás után – a tervek szerint augusztus 22-én ismét missziót indít a Holdra. A Luna 25 automata állomás a Föld körül keringő égitest déli pólusán gyakorolja a lágy leszállást, és kutatásokat fog végezni a Hold felszínén.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Luna–26 a jelenlegi tervek szerint két év múlva, 2024-ben kezdi meg térképészeti misszióját, a Luna–27 a hírek szerint 2025-ben a talajt fogja tanulmányozni, a Luna–28 pedig előreláthatóan valamikor 2027–2028-ban talajmintát gyűjt majd és folytatja az orosz űrhajósok leszállási technikájának kidolgozását.

Fotó: 123rf

Az idegen objektum Pápua Új-Guinea felett jelent meg az előző évtized közepén. Sokkal nagyobb sebességgel mozgott, mint egy meteor.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...