Sztárok

Kínos pillanatok: a kamerák előtt tört ketté a 19 éves énekesnő Grammy-szobra - Fotó

Olivia Rodrigo három kategóriában is díjat kapott az idei Grammy-gálán, egyszóval a ceremónia egyik legnagyobb nyertesének tekinthető, ám - ambivalens módon - az ünnepség egyik legnagyobb bénázása is az ő nevéhez fűződik.

Idén is a legnagyobb sztárzenészek vonultak fel a Grammy-gálán

Magyar idő szerint vasárnap este került sor a 2022-es Grammy-díjátadóra, ahol természetesen a tengerentúli zenei szcéna legillusztrisabb képviselői tették tiszteletüket. Az ünnepségen feltűnt többek között Dua Lipa, Justin Bieber és Lady Gaga is.

A gálán a 35 esztendős, számos műfajban dolgozó Jon Batiste We Are című lemeze nyert a legjobb az albumok között, emellett további négy kategóriában díjazták. A 64. Grammy-díjátadó előtt ő kapta a legtöbb (tizenegy) jelölést. Az R&B supergroup Silk Sonic, azaz Bruno Mars és Anderson .Paak duója nyitotta a show-t, majd négy trófeát is besöpört Leave the Doors Open című dalával, köztük az év felvétele, valamint az év dala elismerést. Ezzel Bruno Mars utolérte a legendás Paul Simont: immár ők ketten azok a személyek, akik eddig három alkalommal is elhódították az év albuma díjat.

A legjobb rap előadásért járó díjat Baby Keem és Kendrick Lamar kapta a Family Ties című dalért – ők ketten egyébként a való életben unokatestvérei egymásnak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A gála egyik legkülönlegesebb pillanata volt, amikor Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij videóüzenetet küldött a résztvevőknek és a nézőknek, melyben mindenkit arra kért, hogy tájékoztassák a világ közvéleményét a kelet-európai országban zajló háború szörnyűségeiről.

A ceremónia temérdek emlékezetes momentumot tartogatott, a legkínosabb bénázás azonban kétségkívül a 19 éves énekesnőnek, Olivia Rodrigónak jutott, akit egyébként több kategóriában is díjaztak az eseményen.

Fotó: Kevin Mazur / Getty Images

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy apró konyhai eszközzel gyorsan és költséghatékonyan újjávarázsolhatod a mosogatógépedet, ha elmarad a várt tisztaság.
Sztárok
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Sztárok
A hétszeres világbajnok legendás karrierjét ünneplő monzai eseményre küszöbön a bejelentés, amely izgalomba hozta a rajongókat.
Sztárok
A tragikus veszteséget követően új fejezetet nyitott az életében Aubrey Plaza, és megszülette első gyermekét.
Sztárok
Brad Pitt megrázó őszinteséggel vallott arról a sötét időszakról, amely az Angelina Jolie-val való válása után vette kezdetét.
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...