Vége: újabb magyar sztárpár kapcsolata futott zátonyra, öt év után ért véget a két színész kapcsolata

Pesák Ádám és Janza Kata egy közleményben tudatták követőikkel és rajongóikkal, hogy szakítottak.

Közös közleményt adtak ki

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mint ahogyan arról nemrégiben mi is beszámoltunk, március elején arról szóltak a hírek, miszerint véget ért Janza Kata és 22 évvel fiatalabb szerelme, Pesák Ádám kapcsolata – a pletykákat akkor néhány sajtóorgánum terjesztette, a Story Magazin pedig utánajárt a dolognak. A lap felhívta a színészt, aki akkor úgy nyilatkozott, a rosszindulatú híreszteléseknek semmi alapja, egyértelműen cáfolta a szakítást, habár azt nem tagadta, hogy bizony az ő kapcsolatukban is voltak problémák, főleg a pandémia alatt: Ádám a járványügyi helyzetet és a korlátozásokat nehezen viselte, többször mélypontra került emiatt, ez pedig magánéletére is hatással volt. Kata szerint azonban a bezártság jót tett kapcsolatuknak, jobban összehozta az elszigeteltség a két szerelmest, akik sok és minőségi időt tölthettek együtt, hiszen nem kellett a munka miatt aggódniuk, jutott idejük egymásra is. Nos, úgy tűnik azonban, hogy az akkori pletykák mégis igaznak bizonyultak, ugyanis Janza Kata és Pesák Ádám a minap egy közös közleményben tudatták, hogy öt év együttlét után külön folytatják életüket.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
A kétezres évek elejének egyik legígéretesebb és legikonikusabb gyereksztárjaként indult, június közepén azonban mindössze 35 éves korában elhunyt Daveigh Chase. Halálának hírét követően sokáig...
Sztárok
Megrázó őszinteséggel vallott állapotáról a korábbi világelső teniszsztár. Chris Evert közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt, miszerint a gyilkos kór másodszor is megtámadta a szervezetét. A...
Lifestyle
Az autógumira hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a világ egyik legunalmasabb, legmagától értetődőbb tárgyára. Fekete, kerek, gumiból van, kész. Pedig a gumik történetében is akadnak meglepően...
Lifestyle
Ha autóval közlekedsz, biztosan láttad már az útkereszteződésekben, parkolóházakban vagy szűk utcákban kihelyezett hatalmas, gömbölyű tükröket. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nagyobb...
Lifestyle
Az állásinterjúk egyik legnehezebb kérdése még a legtapasztaltabb jelentkezőket is zavarba hozhatja. Egy szakértő most elárulta, milyen választ tartanak a HR-esek a leghitelesebbnek – és mely...
Fashion&Beauty
A nagy kánikulában nemcsak a felsőinket és a cipőinket érdemes lecserélni könnyedebb darabokra, hanem a nadrágválasztásunkat is érdemes újragondolni. Idén nyáron több régi kedvenc háttérbe szorul,...