Sztárok

II. Erzsébet királynő könnyeket hullatva emlékezett meg a tavaly elhunyt Fülöp hercegről

Szívszorító képek láttak napvilágot a brit uralkodóról néhai férje megemlékezésén. Fülöp herceg tavaly hunyt el, akkor a koronavírus-járvány miatt mindössze harmincan vehettek részt a temetésén, most 1800 ember gyűlt össze, hogy II. Erzsébet királynő mellett lerója tiszteletét a néhai edinburghi herceg előtt.

Romló egészségi állapota miatt aggódnak érte

II. Erzsébet királynő jelenlétében emlékeztek meg kedden Londonban az uralkodó néhai férjéről, a tavaly elhunyt Fülöp edinburghi hercegről. Az emlékező szertartást a Westminster apátságban tartották. Az uralkodó részvétele az utolsó pillanatig nem volt bizonyos, mivel a királynő – aki hetven éve ül az Egyesült Királyság trónján és áprilisban tölti be 96. életévét – az utóbbi hónapokban egészségi problémákkal küszködött, és a keddi szertartáson jelent meg az idén először a nyilvánosság előtt.

Februárban pozitív lett koronavírustesztje, és enyhe tüneteket is észlelt magán, emiatt több programját lemondták. A korábbi hetekben is több jelentős hivatalos programját törölték: ősszel nem utazott el például Észak-Írországba – jóllehet ezt a hónapokon át előkészített látogatást kiemelt várakozás előzte meg –, és nem volt jelen a skóciai Glasgow-ban novemberben rendezett ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán sem, pedig a rendezvénynek ő volt a hivatalos vendéglátója.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Rendkívüli feltűnést keltett, amikor október második felében az udvar részletek ismertetése nélkül bejelentette, hogy a királynő egy éjszakát kórházban töltött „bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából”. E kivizsgálás okáról és eredményéről azóta sem került nyilvánosságra hivatalos tájékoztatás.

A néhai férje emlékére rendezett keddi szertartáson azonban II. Erzsébet királynő végül jelen volt. Az ősi londoni koronázó templomba másodszülött fia, András yorki herceg oldalán, kezében bottal vonult be. A szervezők arra is ügyeltek, hogy a lehető legrövidebb úton juthasson el székéig, így nem a főbejáraton, hanem az apátság déli kereszthajójának kapuján, az oltárhoz közeli híres költősírok (Poets' Corner) mellett lépett be a templomba.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...