Utazás

Ellenőrizetlenül száguld az űrben egy elszabadult rakéta, pénteken csapódhat a Holdba

Háromtonnás űrszemét száguld egyenesen a Hold felé, pénteken fog becsapódni és biztosan nyomot hagy.

Holdnak csapódó űrszemét

Egy háromtonnás, tisztázatlan eredetű űrszemét csapódik pénteken a Holdnak hatalmas sebességgel, és hagy rajta egy akkora krátert, amelyben több nyerges vontató is elférne – számolt be róla a hvg.hu szerdán. Mint írják, az űrben ellenőrizetlenül száguldó rakétamaradvány várhatóan óránként 9300 kilométeres sebességel ütközik majd neki a Holdnak annak távoli, a Földről nem látható oldalán. Azonban még hetekbe, sőt akár hónapokba is telhet, amíg műholdfelvételek megerősítik az ütközés tényét.

Mérések szerint egy 12 méter hosszú és három méter átmérőjű rakétáról van szó, amelyről eleinte azt hitték, a SpaceX „hagyta” el az űreszközt, jelenleg pedig a szakértők úgy vélik, hogy egy tíz éve fellőtt kínai rakétáról lehet szó, bár ezt kínai hivatalos illetékesek folyamatosan tagadják, és az űrszemét eredetét az alacsonyan szálló űrhulladékokat megfigyelő U.S. Space Command sem tudta megállapítani. Tudósok ezen kívül azt is kiszámolták, hogy a száguldó űrszemét 10-20 méter széles krátert vájhat a Hold felszínébe, több száz kilométerre szórva szét a becsapódás okozta port.

A Hold felszínét máris rengeteg kráter tarkítja, a legnagyobbak átmérője elérheti a 2500 kilométert is. A légkör nélküli vagy csak csekély légkörű égitest védtelen az égi vándorokkal – a meteorokkal, az aszteroidákkal (kisbolygók) és a kutatási célból szándékosan nekivezérelt űreszközökkel – szemben, és időjárás, erózió hiányában a becsapódási kráterek örökre megmaradnak.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Kínának van ugyan egy holdjárója a Hold árnyékos oldalán, de túl messze van a becsapódás várható helyszínétől, amely valamivel az Egyenlítőtől északra lesz. Nem lesz látótávolságon belül az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter és az indiai Chandrayaan-2 űrszonda sem.

A világ minden táján ismert közösségi platform, a Tripadvisor által összeállított toplistán Magyarország legjobb attrakciói közé került a debreceni Nagyerdei Park és a Hortobágyi Nemzeti Park.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?
Sztárok
Az idei Grammy-gála hemzsegett a fura szettekben és bizarr ruhákban vörös szőnyegre lépő sztároktól – mutatjuk, kik voltak azok, akiknek a legszörnyűbb darabokra esett a választása.
Sztárok
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Lifestyle
Nem minden hét simogat, van, amelyik inkább finoman, de kitartóan feszegeti a határaidat. Most három csillagjegy számíthat arra, hogy a türelem lesz a legnagyobb fegyvere.
Lifestyle
Vannak hetek, amikor minden gyanúsan jól alakul, az apró véletlenek pedig látványosan a javadra fordulnak. Most három csillagjegy pontosan ezt élheti meg, még akkor is, ha eleinte nem is veszi észre...
Lifestyle
A japán nők karcsúságának nem a szigorú diéták a titkai: létezik egy egyszerű módszerük, amellyel anélkül maradnak vékonyak, hogy lemondanának az evés öröméről.