Sztárok

Válásáról mesélt Hegyi Barbara: Nekem kellett elszakítanom a gyerekemet az apjától

A Vígszínház színésznője Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában elevenítette fel a keserű múltat.

"Sosem gondoltam magamra egzotikumként"

A Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Hegyi Barbara Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának vendége volt a Klubrádióban. Az 56 esztendős magyar híresség az adásban szakmáról, magánéletről, családról, önnön személyiségéről egyaránt közvetlenül és őszintén beszélt.

Elmondta például, hogy bár negyedszázada erősíti a patinás budapesti teátrum, a Vígszínház társulatát, kifejezetten keresi azokat az alkalmakat, amikor olyan színházi közegben kell munkálkodnia, ahol szerényebbek, nehézkesebbek a körülmények, mint a Szent István körúti teátrumban. Hegyi Barbara elmondása szerint azért is tesz jót számára, ha kiszakadhat a Vígszínház miliőjéből, mert sokszor egy idegen vagy félig-meddig még ismeretlen terepen kell megállnia a helyét, az ilyesmi pedig ragyogó lehetőség arra, hogy újra és újra próbára tegye saját művészi képességeit. Ezért is szeret például a Spirit Színházban vagy épp a Bethlen Téri Színházban is játszani.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Mindig lesz benned szakmai nyugtalanság, mert mindig újrakezded. A rutin arra jó, hogy be tudj menni a színpadra, de csak addig tart, és aztán kezdődik elölről a körhinta. Jól akarod csinálni - a legjobban akarod csinálni" - mondta az 56 éves magyar színésznő.

"Sosem gondoltam magamra egzotikumként, hanem úgy gondoltam, hogy olyasvalaki vagyok, aki problémás" - utalt fiatalkori, önmagát illető kételyeire Hegyi Barbara, saját képességeiről pedig a következőket mondta: "Nem tudom, hogy jó színésznő vagyok-e, de remélem, hogy az vagyok. És ez nagy különbség. Nem kell tudni."

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.