Baronits Gábor megmutatta ritkán látott szerelmét: a színész szívét egy gyönyörű modell rabolta el

Baronits Gábor magánéletéről nem sokat tudhatnak a rajongók, szerelmi életével kapcsolatban sem oszt meg szívesen részleteket, most azonban kivételt tett, és megmutatta a nőt, aki elrabolta a szívét.

Álompár

Baronits Gábort még a Jóban Rosszban című sorozatból ismerheti az ország, amelyben a színész 2010-től 2015-ig alakította Halász Kristófot, na de persze nem ez volt az egyetlen említésre méltó szerepe: Ungár Anikó és Baronits Zsolt fia kilencéves korától a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdióban tanult, így nem meglepő, hogy a játékfilmek és sorozatok mellett a tehetséges színészt a színpadon is többször láthatta már a közönség. Gábor játszott már A lovakat lelövik, ugye?, a Balatoni gyöngyhalászok, a Caligula, a Macskafogó, a Négy meztelen férfi és a Második nekifutás című darabokban is, emellett pedig feltűnt a 2016-os #Sohavégetnemérős című magyar filmben, valamint A merényletben és a Tékasztorik második részében, de A mi kis falunk című vígjátéksorozatban is láthattuk már őt. Színészi karrierjére tehát nem lehet panasz, azonban rajongói rendre kíváncsiak arra is, hogy a jóképű 32 éves színész kivel tölti mindennapjait és a szabadidejét a legszívesebben – nos, nagyon úgy tűnik, hogy édesanyja és kutyája mellett Gábor egy barna szépség társaságában leli legnagyobb örömét, akit Instagram-oldalán újfent megmutatott követőinek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szinte hihetetlen belegondolni, de a 78 esztendős Mick Jagger legkisebb fia csak hat évvel ezelőtt jött a világra. A közös családi fotók alapján egyértelműen látszik, hogy apa és fia megszólalásig hasonlítanak egymásra.

Leadfotó: Instagram/gaborbaronits

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...