Sztárok

Börtönbe kerülhet Boris Becker

Akár hét év börtönt is kaphat Boris Becker korábbi világelső német teniszező. Nem tartja bűnösnek magát az ellene felhozott vádpontokban.

Hét évre rács mögé kerülhet

Boris Becker német teniszező mindig is tudta, hogyan hívja fel magára a figyelmet. Eleinte sporteredményeivel jeleskedett: 17 évesen ő volt a legfiatalabb játékos, aki valaha Wimbledonban nyerni tudott. Pályafutása alatt amellett, hogy egy időben világelső volt, hat alkalommal lett Grand Slam-győztes, párosban pedig olimpiai bajnok. Visszavonulása után inkább a botrányai miatt merült fel a neve a sajtóban, ebben pedig nagy szerepet játszott kicsapongó – állítólag megrögzött csajózógép – természete, hűtlensége, házasságon kívül született lánya, ezek után pedig nagy nyilvánosság előtt zajló válása.

2018-ban adóügyei miatt került a figyelem középpontjába, az eset pedig most újabb fordulatot vett. A 24.hu azt írja, hogy öt éve személyi csődeljárást indított, de utána nem tett eleget a további előírásoknak. Az ellene felhozott vádirat 24 pontot tartalmaz, többek között azt is, hogy Nagy-Britanniában és Németországban is vagyont rejtett el a végrehajtók elől. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, hét év börtönt is kaphat.

A per március 21-én kezdődik Londonban, a southwarki koronabíróságon, ahol ugyanaz a bíró, Deborah Taylor elnököl, aki 2019-ben 50 hét börtönbüntetésre ítélte a Wikileaks-alapító Julian Assange-ot.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Pozitív ember vagyok, és hiszek az angol igazságszolgáltatásban. Feszülten és idegesen várom a pert, de nem esem pánikba. Sikerült a mallorcai birtokom árából maradéktalanul visszafizetni a bankkal szemben fennálló adósságunkat. Teniszező voltam, nem tanultam közgazdaságtant vagy jogot. Ezért játékoskarrierem után tanácsadókra és menedzserekre támaszkodtam, akik nyilvánvalóan nem adtak jó tanácsot” – idézi a portál az 54 éves Beckert.

A napjaink egyik legjobb labdarúgójának tartott világsztár ráadásul új rekordot is felállított a közelmúltban: ő az első ember a Földön, aki elérte a négyszáz milliós követőtábort az Instagram felületén.

Leadfotó: Boris Streubel/Getty Images for Laureus

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...