Sztárok

Nem temették még el a decemberben elhunyt Kóbor Jánost – Ez az oka

Trunkos András, az Omega menedzsere elárulta, miért nem kísérték még utolsó útjára a zenekar legendás frontemberét, aki még december elején hunyt el. Adminisztratív akadályai voltak annak, hogy a temetésre sor kerülhessen.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Két hónapja egy szekrény rejti a hamvait

Több mint két hónapja annak, hogy gyászba borult az ország Kóbor János halálát követően. Az Omega legendás frontembere, mindenki Mecky-je a koronavírus-fertőzés következtében hunyt el. A fájdalom az idő múlásával sem enyhül, és ezen az sem segít, hogy az énekest a mai napig nem helyezték végső nyugalomra.

Trunkos András, az Omega menedzsere a Blikknek elárulta, hogy eddig adminisztratív akadálya volt annak, hogy megtartsák Kóbor búcsúztatóját. Ő intézte mindkét gyászszertartás engedélyeit, mivel a zenész hamvai két helyre, a Balatonba és a budapesti Szent István Bazilikába kerülnek majd. „A balatoni ceremóniához már megvan az összes engedély, és napokon belül a bazilikával kapcsolatban is ezt mondhatom. Addig a hamvak egy elkülönített szekrényben vannak elhelyezve” – mondta el Trunkos, aki hangsúlyozta, hogy mindkét búcsúztatón csak a család lesz és lehet ott. Elmondása szerint február végéig lezajlik mindkét ceremónia.

A zenekar rajongói gyászolják a közelmúltban elhunyt Mihály Tamást, Benkő Lászlót és Kóbor Jánost. „Benkő Lacinak a Farkasréti temetőben van a végső nyughelye, és gyönyörű, különleges márvány sírkő készül, amelyen lesz egy Hammond orgona, egy szintetizátor és egy szék. Ez Benkő Laci zarándokhelye is egyben. Ami Meckyt illeti, egy művész már dolgozik a Bátaszék főterén felállítandó, egész alakos álló, és egy másik, Aligán elhelyezendő ülő szobron. Nyáron már ott állhatnak reményeink szerint a rajongók az élethű műalkotások előtt” – mondta el Trunkos András.

Az Omega utolsó albuma lett a tavalyi év legtöbb példányban eladott lemeze. A zenekar menedzsere mesélt a Testamentum címet viselő albumról és a zenekar további sorsáról.

Fotó és leadfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Váratlan fordulatok vagy spontán helyzetek mozdíthatják ki a Rákokat a megszokott biztonságból.
Lifestyle
A Nyilas játékos, kalandvágyó hangulatra számíthat a mai nap folyamán.
Sztárok
Tudtad, hogy Ed Sheeran legszebb szerelmes dalainak jelentős részét ugyanaz a nő ihlette? Az énekes gyerekkori barátjából lett meseszép felesége, Cherry Seaborn nemcsak élete nagy szerelme, hanem...
Egészség
Az omega-3 zsírsavak esszenciális tápanyagok, melyeket a szervezeted nem tud előállítani. Ugye a halakban van a legtöbb.
Lifestyle
Vannak növények, amiket nem szeretnek a darazsak, de akadnak olyanok is, amik tényleg hívogatják őket.
Fashion&Beauty
A klasszikus francia manikűr idén nyáron új, játékos oldalát mutatja meg. Ha szeretnél egy kis nyári inspirációt a következő manikűrödhöz, ezek a trendi francia körmök garantáltan meghozzák a kedved...