Bár legendásat alakított az Abigél bájos színésznője: tönkretette a mellőzöttség az ország Vitay Georgináját

Noha Szerencsi Éva az Abigélnek köszönhetően hatalmas sztár lett, később nagy ívben elkerülték a szerepek és a lehetőségek. Depresszióval küzdött, végül fiatalon, 52 évesen, súlyos betegen távozott az élők sorából.

Nem jött az áhított siker

Szerencsi Éva már egészen fiatalon tudta: színésznő szeretne lenni. Nem is volt kérdés, hogy jelentkezik a Színművészeti Főiskolára, ahol 1974-ben szerezte meg a diplomát. Már diákként is megtalálták a szerepek, és sokan hitték, hogy a kor egyik legnagyobb színésznője válik majd belőle. Több színházi darabban is szerepet kapott, ám a legnagyobb sikerét az 1977-ben forgatott Abigél című, négyrészes tévésorozatban aratta a főhősnő, Vitay Georgina megszemélyesítőjeként. Huszonöt éves volt, amikor megkapta a szerepet, az óriási siker ellenére azonban később mégis mellőzött maradt. Hiába gondolta mindenki, hogy az Abigél csak a kezdet lesz, Szerencsi Éva végül a mellőzöttség súlya alatt, mindössze 52 évesen hajtotta örök álomra a fejét. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Nagy kanállal falta az életet Csortos Gyula, aki a két világháború közötti időszak egyik legkedveltebb magyar színésze volt. Hosszú éveken át élvezte a fényűzést, végül mégis nincstelenül, elfeledve hunyt el.

Leadfotó: Fortepan/ Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Quentin Tarantino húsz év után is élénken dédelgeti a Kill Bill folytatásának álmát: egy olyan történetet, ahol a Menyasszony és immár felnőtt lánya együtt néznek szembe a múlt bűneivel, miközben a...
Sztárok
A sztárvilágban a tökéletesség hajszolását sokan még mindig titokként kezelik, viszont az utóbbi időben egyre több híresség kezd el nyíltan beszélni plasztikai beavatkozásairól, felfedve azokat a...
Lifestyle
Otthonunk takarítása segít távol tartani a bektériumokat, és a rendszeres takarítással megszabadulhatunk az allergénektől, morzsáktól, piszoktól és mindenféle apró szennyeződéstől. Csakhogy nincs...
Lifestyle
Senkinek sem jó érzés, ha megütik – pláne akkor nem, ha a saját gyereke kezd el csapkodni, lökdösődni vagy kezet emelni másokra, esetleg magukra a szülőkre. Bár szinte nincs is olyan gyerek, aki ne...
Sztárok
Cindy Crawford a hatodik X-hez közelítve is még rendkívül üde és fiatalos, amit nem csupán a jó genetikának, hanem a tudatosságnak is köszönhet.
Lifestyle
Nálad mi tartozik a konyhai nagytakarítás fogalomkörébe? A tűzhely, a konyhapult, a szekrények és minden apró szeglet kisuvickolása mellett vajon hányszor pucolod ki konyhai kisgépeidet – például az...