Napvilágot látott az igazság: ezért hagyta ott Szikora Róbert valójában a Hungáriát

Így ismerkedett meg egymással a két legenda

Szikora és Fenyő még 1974 márciusában találkozott egymással először a Lágymányosi Klubban, ahol Robi dobolt. Fenyő megnézte a zenészt, majd elmentek egy cukrászdába beszélgetni, ami megdöbbentő élmény volt Robi számára, hiszen csodálta a Hungária zenekart és az együttes tagjait – mint mondja, a pénzből, amit akkor keresett, Hungária-lemezt vett, a Tűzveszélyes című albumot. El sem tudta tehát képzelni, hogy egyszer velük zenélhet majd, ám még is így történt, habár a beilleszkedés igen nehezen ment számára, hiszen az együttes tagjai idősebbek voltak nála és megfontoltabbak, valamint anyagi helyzetük is igencsak eltérő volt, ezt pedig éreztették is a fiatal Szikorával. Fenyő azonban védelmébe vette őt, ugyanis nem bírja elviselni azt, ha valakivel szemben mások fölényt éreztetnek. „Robi újonc volt, fiatalabb pár évvel, voltak közöttünk társadalmi különbségek. De amikor én már éreztem, hogy ezt a mitugrász kis gyereket magunk közé vesszük, akkor tudtam, nem beszélhetünk vele magas lóról” – emlékezett vissza Miki, aki időközben rájött, hogy bár sok dologban különböznek, humoruk hasonló, ez pedig jóbarátokká tette őket. Aztán jött az a bizonyos távozás…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.