Sztárok

Új hollywoodi álompár született: egy évig sikerült titokban tartaniuk, hogy egymásba szerettek

Szerelem szövődött két világszerte kedvelt, főként vígjátéki szerepeikről híres színész között. Bár kapcsolatukról nem sokat tudni, annyi biztos, hogy nagyon összeillenek.

Egy éve alkotnak egy párt

Ritka, hogy Hollywoodban ennyi ideig titokban tudja tartani két híresség, hogy együtt vannak, de nagyon úgy tűnik, hogy Anna Kendricknek sikerült. A kedvelt amerikai színésznő egy 2019-ben bemutatott romantikus karácsonyi filmet forgatott együtt Bill Hader komikussal, akivel a People információi szerint azóta egymásba szerettek, és immár egy éve járnak, anélkül, hogy ez kitudódott volna.

Hozzájuk közelálló ismerőseik szerint mindketten elég privát életet élnek, nem szeretik kiteregetni a magánéletük részleteit a médiában, ezért is lehetséges, hogy eddig nem „buktak” le, na meg persze az éppen tomboló pandémia is segítette a helyzetüket. Barátaik szerint azért alkotnak nagyon jó párost, mert mindketten nagyon viccesek, így sokat nevetnek együtt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hader korábban a szintén színésznőként ismert Rachel Bilsonnal randizott, akivel 2020 nyarán szakítottak, így minden bizonnyal ezután jött csak össze Kendrickkel. A színésznő korábban évekig egy operatőrrel volt együtt, akit egy közös forgatásuk kapcsán ismert meg. Jelenlegi kapcsolatukról egyelőre egyikük sem nyilatkozott.

Vilmos herceg állítólag Katalin egyik közeli barátnőjével csalta meg feleségét, ezzel pedig kétszeres házasságtörésre is sor került, hiszen az illető hölgy szintén férjnél volt már, mikor az eset megtörténhetett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.