Lifestyle

Árat emel az Ikea: a magyar üzleteket is elérte a drágulás

Az ellátási láncok akadozása, illetve az általános infláció miatt áremelés jön a hazai Ikea áruházakban is. Ekkora mértékű drágulásra számíthatunk.

Drágul az Ikea

Január elején érkezett a hír, hogy bár az Ikea a világjárvány miatti áremelkedések ellenére egy ideig stabilan tudta tartani termékei árait, 2022-ben arra kényszerül, hogy emelje az árait, legalábbis a brit üzletekben. A döntés azért született, mert a globális ellátási lánc folyamatos nehézségei miatt a svéd bútorértékesítő óriásnak megemelkedtek a költségei, és nem tudja tartani eddigi szűk haszonkulcsát – számolt be ekkor a hírről a Euronews.

„Sajnos először azóta, hogy a magasabb költségek elkezdtek hatni a világgazdaságra, azok egy részét át kell hárítanunk ügyfeleinkre” – idézte az IKEA kiskereskedelmi igazgatóját a cég közleménye, amelyben a vezető hangsúlyozta, hogy a megfizethetőség mindig is sarokkő lesz számukra.

Mint azóta kiderült, az árak világszerte emelkednek, az áremelés mértéke azonban országról országra változik és reflektál a helyi inflációs sajátosságokra, beleértve a nyersanyagokkal és az ellátási lánccal kapcsolatos kérdéseket is – mindezt már a magyarországi Ikea közölte, amit a Portfolio szemlézett.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Korábban azt mondták, az árak átlagosan 9 százalékkal lesznek magasabbak világszerte, hogy segítsenek ellensúlyozni a nyersanyagok és a szállítási árak további emelkedését. Brit beszámolók alapján egyes termékek ára akár 50 százalékkal is emelkedhetett. A magyarországi közleményben az van, hogy sok termék ára változatlan marad, de portfóliójuk nagy részének ára emelkedik, összhangban a megemelkedett nyersanyagárak és az ellátási lánc költségeivel. Az áremelkedés néhány százalékponttól az alacsony kétszámjegyű százalékig terjed.

„Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy árainkat a lehető legalacsonyabban és stabilan tartsuk, de nehéz megjósolni, hogy a világgazdasági zavaroknak milyen hatásai lehetnek a következő hónapokban. Szoros figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását az értéklánc különböző részein, és közösen dolgozunk az ügyön az átláthatóság és az együttműködés szellemében” –áll az áruházlánc levelében, amit a Pénzcentrum tett közzé.

Míg az új autók piaca a tavalyi évben csökkent, a használt autók piacán erős élénkülés látható. Alighanem rekordév lesz a 2021-es esztendő, míg a fájdalmas áremelkedés a használt autókat is erősen érintette. A Használtautó.hu elemzéséből nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy milyen átlagáron forognak a használt autók, hanem azt is, melyek a leginkább kedvelt modellek, és azok mennyibe kerülnek a drasztikus drágulás után.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Az ezüst boboktól és fonatoktól kezdve a loknikig a hírességek sorra bizonyítják be, hogy az ősz haj mennyire sikkes tud lenni. Túl hosszú ideig maradt ki az ősz haj abból a párbeszédből, amely a...
Sztárok
Harmincnégy éves korában elhunyt RJ Mitte, akit a kultikus Breaking Bad című drámasorozatból, Walter White fiának alakítójaként ismert meg a világ. A halálhír egész Hollywoodot megrázta.
Keselyű sorozat
Október 17-én kezdi vetíteni a TV2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.
Sztárok
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
Fashion&Beauty
Lead: Egy elegáns, mégis kényelmes cipőfazon hódította meg a divatvilágot, amely a hétköznapi összeállításokat is pillanatok alatt kifinomultabbá teszi. Az opera cipő a klasszikus stílust ötvözi a...
Lifestyle
Egyesek szerint a vörös hajú embereknek nagyobb adag érzéstelenítőre lehet szükségük egy műtét vagy akár egy fogászati beavatkozás során. A feltevésnek tudományos alapja is van, ám a kutatók...