Demjén Ferenc megmutatta: levelet kapott Orbán Viktortól, nem akármit írt neki a miniszterelnök

Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes, dalszövegíró és basszusgitáros a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben elárulta, hogy levelet küldött neki Magyarország miniszterelnöke - sőt, a tartalmát is megmutatta.

Kivételes karrier

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Demjén Ferenc 1964-ben kezdett zenélni, amikor testvérével, Istvánnal megalapították a Számum néven fémjelzett zenekart: ekkor még saját maguk csináltak gitárokat szekrénypolcok felhasználásával, az elektronikát is ők készítették el hozzá. Az ezt követő években a Meteor együttesben és Radics Béla zenekarának, a Sakk-Mattnak lett az énekese, 1970-ben pedig a Tűzkerék együttesben is feltűnt – ez az év azonban fordulópontot jelentett az életében, ugyanis összeismerkedett Bergendy Istvánnal, aki meghívta a saját együttesébe. Demjén a Jöjj vissza, vándor című slágerrel debütált, ezután pedig nem volt megállás a siker felé vezető úton. A banda tagjai már abban évben országos ismertségre tettek szert: a nagy áttörést a szilveszteri televízióműsor hozta el számukra, melyben Hofi Géza műsorszáma három perccel rövidebb lett, és a fennmaradó időt kitöltendő, előadhatták a Mindig ugyanúgy című számot. 1976-ban az együttes egy hároméves exkluzív szerződést írt alá a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal, melynek értelmében három év alatt három nagylemezüket megjelentetik, ezért cserébe lojalitást és együttműködést vár el a cég. A menedzser, Erdős Péter ekkor javasolta, az együttes következő lemeze Demjén Ferenc szólólemez legyen. Akkoriban az énekes úgy érezte, a zenekarban túlságosan keveredtek a műfajok és ő nem tudott tovább fejlődni, ezért 1977-ben otthagyta a zenekart.

Lapozz tovább, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...