Sztárok

A Time magazin megnevezte az év emberét – Karikó Katalint is elismerték

Ezt a személyt választották az év legnagyobb hatású emberének, de egyéb kategóriákban is nyertest hirdettek.

Az év embere 2021-ben

Az amerikai Time magazin 1927 óta minden évben megválasztja az év emberét, amit hagyományosan decemberben hirdetnek ki. Tavaly Joe Bident és Kamala Harrist közösen illette a kitüntetés, amely azzal is együtt jár, hogy a cím birtokosa a magazin címlapján szerepel. 2021-ben is egy amerikaira esett a magazin választása, ezennel a Tesla és a SpaceX vállalatok alapítója, Elon Musk kapta az elismerést.

A lap a Twitteren jelentette be, hogy a világ leggazdagabb emberét választották az év legnagyobb hatású személyének. „Ő az ember, aki meg akarja menteni a bolygónkat, és egy másikra költöztetne bennünket: bohóc, zseni, úttörő, látnok, iparmágnás, showman – Thomas Edison, P.T. Barnum, Andrew Carnegie és a Watchmen Dr. Manhattanjének őrült egyvelege, aki feltalálta az elektromos autókat és a Marsra akar költözni” – idézte a Time jellemzését a hvg.hu.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„50 évesen rengeteg ideje van megírni a jövőt, a sajátját és a miénket egyaránt. Akár tetszik, akár nem, mi mindannyian Musk világában élünk” – írják Elon Muskról. A dél-afrikai származású amerikai mérnök, vállalkozó és multimilliárdos újító a világ egyik leggazdagabb embere, az űripartól az elektromos közlekedésig rengeteg területre gyakorol óriási hatást. A 24.hu cikkében emlékeztet rá, hogy mindezen kívül ő a világ egyik legbefolyásosabb influenszere, aki egyetlen Twitter-bejegyzéssel is képes alakítani az egész tőzsdét.

A lap egyéb kategóriákban is megválasztotta az év legjelentősebb személyeit, idén megválasztották az év hőseit, az év előadóját, valamint az év sportolóját is. Utóbbi elismeréseket az amerikai Olivia Rodrigo énekesnő és Simone Biles tornász kapták, míg az előbbi kategóriában a vakcinakutatók – Kizzmekia Corbett, Barney Graham, Karikó Katalin és Drew Weissman – munkáját emelte ki a Time magazin.

Az úszónő a Facebook-oldalán fontos hírt közölt a nyilvánossággal.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Épségben előkerült az az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit vasárnap óta keresett a rendőrség, az eset kapcsán pedig Tóth Gabi is megszólalt, keményen megbírálva a kommentelőket és a szülői...
Lifestyle
A hideg hónapokban sem kell lemondanod a szép, élettel teli kertről, hiszen néhány jól megválasztott növénnyel télen is üde, zöld látvány fogadhat az udvaron.
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...
Sztárok
Megrázó vallomással tért vissza a nyilvánosság elé Harry herceg, aki a MasterClass amerikai oktatási platformon indított, 20 részes online kurzusában nyíltan beszélt a gyász és a depresszió elleni...
Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...