Sztárok

Elhunyt a legendás feminista ikon: Lina Wertmüller volt az első Oscar-díjra jelölt női rendező

93 éves korában, otthonában érte a halál.

Elhunyt Lina Wertmüller

Kilencvenhárom éves korában elhunyt a világhírű olasz színész és filmrendező, Lina Wertmüller, az első nő, akit rendezői Oscar-díjra jelöltek. Halálhírét az olasz kulturális minisztérium jelentette be csütörtökön.

A katolikus nemesi családból származó Wertmüller szülei akarata ellenére lépett a színészi pályára a második világháborút követő években. Tanulmányai befejezése után saját színtársulatot alapított Harlequin néven, írt néhány színdarabot, és európai körútra indult. Rómába visszatérve újságíróként, színésznőként, színpadi díszlettervezőként, rendezőasszisztensként dolgozott, történeteket és forgatókönyveket írt, egy ideig még egy bábszínház társulatában is dolgozott. Jó barátságba került Marcello Mastroiannival és feleségével, Flora Carabella színésznővel. A színészházaspár kapcsolatain keresztül Wertmüller bekerült a filmgyártásba. 1962-ben a későbbi munkásságára is nagy hatással bíró Federico Fellini rendező asszisztense lett, és közreműködött a 8½ című film forgatásában.

A következő évben, 1963-ban Wertmüller megrendezte első saját filmjét, A baziliszkuszok címmel, melynek ő maga írta az alaptörténetét és forgatókönyvét is. Miközben saját filmjeit készítette, nagy rendezők keze alá is dolgozott, több sikeres film forgatókönyvét részben vagy egészében ő írta. Közreműködött például Franco Zeffirelli Napfivér, Holdnővér című életrajzi filmjének forgatókönyvében is.

Egyénileg a hetvenes években tudott áttörést elérni. Egy négy filmből álló sorozatot készített Giancarlo Giannini főszereplésével, ennek negyedik filmje, az 1975-ös Hétszépségű Pasqualino nemzetközi sikert aratott, a filmet négy Oscar-díjra jelölték, köztük Wertmüllert első női rendezőként jelölték a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjra. A filmnek végül egy Oscart sem ítéltek oda.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A későbbi években színes és sokoldalú alkotásokkal jelentkezett, filmjei mindig tükrözték alkotójuk erős szociális és baloldali elkötelezettségét, főszereplői legtöbbször kommunisták vagy feministák. Több, figyelemre méltó társadalomkritikus filmet is készített, de a Hétszépségű Pasqualino sikerét nem tudta megismételni. Utolsó munkája, a Túl sok románc F. Murray Abraham és Sophia Loren főszereplésével 2004-ben került a mozikba. Ezek után egészen élete végéig leginkább színházi rendezőként tevékenykedett.

Négy évtizeddel az első jelölése után, 2019-ben ő volt a második női alkotó, aki Oscar-életműdíjat kapott. Köszönőbeszédét arra használta fel, hogy bírálja Hollywoodot, ahol a férfiakat részesítik előnyben. „Szeretné, ha az Oscar név Annára változna” – fordította olaszról angolra a rendező szavait Isabella Rossellini.

Dario Franceschini kulturális miniszter megemlékezésében az elmaradhatatlan fehérkeretes szemüvegéről ismert Lina Wertmüller klasszikus és összetéveszthetetlen stílusát emelte ki, amellyel a rendező nyomot hagyott mind az olasz filmművészetben, mind a világ filmművészetében.

Nyugodjék békében!

Fotó és leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Volt idő, amikor a nyitott polcok jelentették a modern, laza, Pinterest-kompatibilis konyha csúcsát. Szépen sorba rendezett bögrék, gondosan válogatott tányérok, egy kis olívaolaj, egy kis szárított...
Sztárok
Hivatalosan is feleség lett Thylane Blondeau. A francia modellt mindössze hatévesen választották meg a világ legszebb kislányának, most pedig egy varázslatos párizsi ceremónián mondta ki a boldogító...
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...