Ez a gyönyörű világsztár volt a magyar származású színész felesége: igazi díva hódította meg a jóképű férfi szívét

Korának dívája volt, a megtestesült szexszimbólum

Jayne és Miklós hat évnyi házasság után döntöttek úgy, hogy különválnak, pedig szerelmük állítólag semmihez sem volt hasonlítható, végig nagy lángon égett. Mickey például teljesen átépíttette szerelme kedvéért közös Beverly Hills-i házukat egy igazi rózsaszín palotává, ahol egy szív alakú medence is helyet kapott. Először 1963-ban váltak el Mexikóban, a válás azonban érvénytelen volt, fél évvel később pedig ki is békültek egymással, ám a nyugalom nem tartott sokáig, ugyanis nem sokkal Mariska születése után Jayne kérvényezte a válás kimondását, mely után Mickey teljesen összeomlott, ami egyet jelentett karrierjének végével is – abbahagyta a sportot, és nem kapott több filmszerepet sem. Mansfield mindeközben szárnyalt, házassága alatt és után is: mindig is vonzotta őt Hollywood, aminek meg is lett az eredménye. Apja ügyvéd, míg édesanyja tanár volt, ő azonban Shirley Temple miatt a színészetbe szeretett bele, és mint kiderült, még a zenéhez is volt tehetsége, hiszen profi módon hegedült. Jayne tehát nem az az üresfejű szőke bombázó volt, aminek mindenki hitte őt: a színészet és a zene mellett a nyelvészet iránt is érdeklődött, öt nyelven beszélt kiválóan, két egyetemre is járt, habár nehéz volt egyensúlyoznia az anyaság és karrierje közt, hiszen öt gyermeke is született. Nem adta fel azonban vágyait, habár nem aratott egyik napról a másikra sikert: folyamatosan meghallgatásokra járt, egy rövid ideig még eladóként is dolgozott egy moziba, végül a Playboynak hála eljött számára a várva-várt siker, amikor a magazin 1955-ös számában elnyerte a hónap Playmate-je címet. A sikernek azonban nagy ára volt.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Salma Hayek bőre a hatodik X-hez közeledve is még mindig üde és friss, amit a színésznő teljesen természetes úton ért el.
Lifestyle
Az önbecsülés alapvetően befolyásolja, hogyan működünk a mindennapokban: milyen kapcsolatokat alakítunk ki, hogyan tekintünk magunkra, és mennyire tudjuk megélni a boldogságot.
Home&Design
Lehet egy tér egyszerre modern és nosztalgikus? A válasz igen — a titok a megfelelő egyensúly.
Lifestyle
Gyerekkorában az apja rendszeresen azt sulykolta belé, hogy egy lánynak csak a hosszú haj áll jól – így számára szinte kimondatlan szabállyá vált, hogy kerülje a fodrászszéket.
Sztárok
Victoria Beckham már évtizedek óta tudatosan és következetesen figyel arra, mi kerül a tányérjára – ez a fegyelem pedig nem véletlen. A világsztár szerint a szigorú étrend nemcsak az alakját, hanem...
Sztárok
Diana sokáig bízott abban, hogy boldog házasságban élhet Károllyal, ám az akkori trónörökös egyetlen súlyos mondattal kiölte belőle a reményt.