Utazás

Egyszer hideg, máskor meleg: csak úgy jönnek-mennek a frontok

Csütörtökön egy gyenge hidegfront vonul át fölöttünk. Számottevő csapadékot és lényeges lehűlést azonban nem hoz, sőt lehetnek olyan területek, ahol a feloszló köd és rétegfelhőzet miatt emelkedik, majd a hőmérséklet.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) országos előrejelzése szerint csütörtökön kezdetben erősen felhős, borult, néhol ködös időre számíthatunk, majd délelőtt egyre nagyobb területen szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a keleti, északkeleti tájakon maradhatnak tartósan borult körzetek. Jelentéktelen eső néhol előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 12 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.

Pénteken már egy melegfront érkezik, de érdemi csapadékot ez sem hoz, majd egy anticiklon peremén helyezkedik el hazánk. Jelentős bizonytalanság mellett mozgalmasabb, változékonyabb idő a jövő hét közepétől valószínű.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A közel 900 halálos áldozattal járó kompkatasztrófa okait még 27 évvel a hajó elsüllyedése után is kutatják.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.