Lifestyle

Madeleine McCann feltételezett gyilkosának újabb brutális bűntettére derült fény

Christian Brueckner bűnlajstroma már most is eléggé hosszú, de most újabb szörnyűség derült ki a múltjából.

A Maddie-ügy legfőbb gyanúsítottja

Madeleine McCann nevét 2007-ben ismerte meg a világ, amikor az akkor majdnem négyéves brit kislány az év májusában eltűnt a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából. Szülei állítása szerint Madeleine-t egy földszinti hálószobában hagyták kétéves testvéreivel, míg szülei egy, az apartmantól 120 méternyire lévő étteremben ettek. A szülők felváltva ellenőrizték a gyerekeket, nagyjából óránként, de este 10 órára Maddie eltűnt, az ablak pedig tárva nyitva állt.

Az üdülőkomplexum személyzete és vendégei másnap hajnali 4:30-ig keresték a kislányt, a nyomozás pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is tart, az elmúlt években pedig időről időre újabb fejlemények láttak napvilágot.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Már hosszú ideje egy pedofil férfi, Christian Brueckner az ügy elsőszámú gyanúsítottja, aki Madeleine eltűnésekor szintén a helyszínen tartózkodott, valamint egyéb bizonyítékok is előkerültek, amelyek arra utaltak, ő lehet a tettes – igaz, ezek egyike sem volt elegendő a vádemelésre. A kislánynak azóta sem bukkantak a nyomára, Brueckner azonban egy másik bűncselekmények miatt (egy 72 éves asszonyt erőszakolt meg Praia da Luzban 18 hónappal Maddie eltűnése előtt) jelenleg is hétéves börtönbüntetését tölti, a nyomozók pedig reménykednek benne, hogy még azelőtt bíróság ellé állíthatják a McCann-ügyben, hogy szabadlábra kerülne.

Most egy ismerőse osztott meg a feltételezett gyilkosról egy borzalmas részletet.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.