Fontos évfordulót ünnepelt Ördög Nóra és Nánási Pál: örömmel osztották meg a rajongókkal a hírt

Ördög Nóra és Nánási Pál egy közös fotóval számoltak be a hivatalos Instagram oldalukon arról, mit ünnepelnek minden ősszel.

Imádják őket a rajongók

Ördög Nóra és Nánási Pál Magyarország egyik legkedveltebb sztárpárjának számít: hosszú évek óta kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, ráadásul gyönyörű családot tudhatnak a magukénak, hiszen két csodaszép gyermeket nevelnek. 2010-ben házasodtak össze, majd 2013-ban megszületett első gyermekük, Nánási Mici, 2014-ben pedig kisfiuk, Vencel. Bár a műsorvezető és a férje is rengeteget dolgoznak – ráadásul közös családi vállalkozásuk, a Nekem a Balaton is sok időt elvesz a szabadidőjükből –, mindig igyekeznek fenntartani a harmóniát, rengeteg családi programot szerveznek, és amikor csak tudnak, elutaznak a gyerekekkel. Ördög Nóra mindeközben szakmai sikerekben is lubickol, hiszen köszönhetően versenytáncos múltjának idén is elfoglalhatta méltó helyét a TV2 csatornáján futó Dancing with the Stars-ban, de persze Pál sem tétlenkedik, hiszen profi fotósként annyi a munkája, hogy állandó pörgésben van. Azonban mindig jut idejük arra is, hogy aktívak legyenek a közösségi oldalaikon: a műsorvezető a saját Instagram felületére és a férjével közösen működtetett oldalára is rendszeresen posztol személyes tartalmakat, sőt, hivatalos YouTube csatornájuk is óriási népszerűségnek örvend, hiszen már több mint 158 ezren feliratkozót számlál.

Még nincs vége, olvass tovább!

"Rengeteg minden történt az elmúlt 4 évben"

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A műsorvezető és a fotóművész a Nánásiék névre keresztelt csatornájukon rendszeresen engednek bepillantást a családjuk mindennapjaiba, valamint az életüket meghatározó eseményekbe: számtalan alkalommal közvetítettek már nyaralásról, a kisboltjuk megszületéséről, majd költöztetéséről, vagy tartottak élő bejelentkezéseket – mindezt mindig könnyed, humoros és családias hangvételben. A házaspár a legelső tartalmat 2017. októberében töltötte fel: Nóra az Ázsia Expressz műsorvezetőjeként egy heteken át tartó küldetésre indult, melyre családja is elkísérte. Az utazás Vietnamból vette kezdetét, majd Laoszon és Kambodzsán át ért el Thaiföldre – ezt a hihetetlen és izgalmakkal teli kalandot örökítették meg az utókor számára a YouTube-on. Azóta már eltelt négy év, de a házaspár még ma is ugyanolyan szeretettel gondol vissza a csatorna indulására, mint a kezdetek kezdetén.

„Eltelt egy újabb év, ami a youtube-csatornánkat illeti. Őszintén nem gondoltuk volna a kezdetekkor, hogy egy kisbolt épülését, szépülését, majd költözését fogjuk Nektek megmutatni… pedig így lett. Vagy, hogy ekkorra már lesz 3 darab karácsonyi dalunk… pedig lett. És ki tudja még mennyi lesz? Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy rengeteg minden történt az elmúlt 4 évben. És tudjátok mi a legjobb az egészben? Hogy Ti is velük tartottatok, bíztattatok, támogattatok minket! El sem tudjátok képzelni, hogy ez mennyit jelent nekünk! Jöttök velünk tovább? Mi nagyon örülnénk neki. Boldog 4. születésnapot, Nánásiék youtube-csatorna” – olvasható Nánásiék Instagram oldalán.

Régi fotó került fel az Instagram-ra a csinos műsorvezetőről.

Leadfotó: Instagram/ nanasiekhivatalos

Oldalak

Utazás
Az előttünk álló hétvégén újra fel kell készülnünk a fagyos időjárásra és a havazásra/ónos esőre is, de vajon január második felében végre fellélegezhetünk?
Sztárok
Meghan Markle és Harry herceg látszólag idilli házasságban élnek, ám a szakértők, illetve a szemfüles rajongók nem kevés repedést vélnek felfedezni a kapcsolatukban.
Utazás
Az autó szélvédőjére fagyott jég sokaknak okoz kellemetlen perceket a mostani ítéletidőben, a NASA korábbi mérnöke azonban nemrég ismertetett egy módszert, mellyel pillanatok alatt áthidalható a...
Sztárok
Január 26-án indul a TV2-n a nagy sikerű párkereső reality, A Nagy Ő következő évada, melynek címszerepében Stohl András lesz látható. A színész-műsorvezető nemrég elmondta, kinek az ötlete volt,...
Home&Design
Sok fejfájástól fog megkímélni ha befektetsz ezekbe a kanapékba.
Lifestyle
Rengeteg olyan ruhaanyag van, aminek a nevét nap, mint nap halljuk, és amik a webshopok leírásaiban is újra és újra felbukkannak, mégis, sokszor nem világos, milyen anyagról is van szó igazából....