Elveszítheti ikerfiait a börtönben ülő Fekete Dávid: az énekes felesége súlyos döntést hozott

A Megasztár egykori versenyzőjének kálváriája egyre drámaibb fordulatokat vesz.

Május óta rács mögött van

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az énekes körül akkor robbant először a botrány, amikor egy nyilvános Facebook-posztban közölte: el akar válni a feleségétől és gyermekei anyjától, ugyanis rájött, hogy párja félrelépett. Pár nappal később aztán napvilágra került, hogy Fekete Dávid magánélete sokkal sötétebb titkokat rejt, mint azt elsőre bárki is gondolta: felesége, Regina, mintegy válaszként a zenész bejegyzésére, azt írta, Fekete Dávid őt megelőzően már számtalan alkalommal félrelépett, és gyerekeivel sem foglalkozott, sőt, előfordult, hogy napokra eltűnt. Az igazi skandalum csak ezután jött, amikor is felreppentek a hírek a férfi adóssághalmozásáról, majd kiderült, hogy az egykori megasztáros saját családtagjait is megkárosította, végül pedig őrizetbe is vették, majd elrendelték a letartóztatását. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közokirat-hamisítással vádolja, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos betegségben szenved, emellett tíz vagyon elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják. A sztár autókereskedéssel foglalkozott, de számos tulajdonost megkárosított azáltal, hogy az autók eladását követően nem fizette ki azok ellenértékét. Mint arról a femcafe.hu is beszámolt, az énekes május elsején került rács mögé, majd június 2-án a bíróság újabb három hónapra börtönbe helyezte és szeptember 6-ig nem védekezhetett szabadlábon. Szeptember elején ismét jött a hideg zuhany: a csalással vádolt énekes letartóztatását a bíróság november 6-ig meghosszabbította, emellett elutasította Fekete védője által letartóztatás megszüntetése és a gyanúsított szabadlábra helyezése iránt előterjesztett kérelmét. A drámának viszont még mindig nincs vége…

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Egészség
A többség retteg a magas zsírtartalmú dolgoktól, pedig lehet, hogy annyira nem is kellene.
Egészség
Sokan a cukrot tartják a hasnyálmirigy legnagyobb ellenségének, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Van egy sokkal kevésbé ismert táplálkozási tényező, amely a legnagyobb terhelést rója erre a...
Sztárok
Azt hihetnénk, hogy Korda György és Balázs Klári között sosincs feszültség, pedig néha náluk is van vita.
Lifestyle
Rengeteg magyar asztalára kerül rizs köretként, és imádjuk is, de hogyan ismerjük fel, ha gond van vele?
Lifestyle
Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű díjjal térhetett haza.
Babára vágyva
A Babára Vágyva podcast sorozat 15. részének, egyben az első évad záróepizódjának, vendége Horváthné Rényei Szabina tanácsadó szakpszichológus és dúla, akivel az anyává válással, anyasággal...