Sztárok

Olyan jó pasi Dánia hercege, hogy sikeres modell lett belőle

Felejtsd el Harryt és Vilmost! Tutira ő lesz az új kedvenc herceged.

Miklós, a modell herceg

Miklós dán herceg – vagy ahogy hazájában szólítják, Nikolai – mindössze 22 éves, de már a lábai előtt hever a világ. Ő II. Margit dán királynő legidősebb unokája, Joakim dán herceg és első felesége, Alexandra frederiksborgi grófnőnek az első fia. A szülei 2005-ben elváltak, öccsével, Félix herceggel együtt megosztott felügyelet mellett nőtt fel. Édesapja második házasságából két féltestvére is van: Henrik herceg és Athena hercegnő. Miklós jelenleg a hetedik helyet foglalja el a dán trónöröklési sorban.

Bár eleinte a katonai pályával kacérkodott, két hónap után félbehagyta a kétéves kiképzést, és inkább közgazdaságtant kezdett tanulni egy koppenhágai egyetemen. 2018-ban kezdett el modellként dolgozni, a 2018-as londoni divathéten debütált a Burberry kifutóján. Úgy tekint a modellkedésre, mint egy munkára, hosszútávon nem ebben akar karriert építeni. Akárhogy is, érdemes egy pillantást vetni a herceg legjobb fotóira – ezekből csemegézünk a galériánkban. Ne hagyd ki!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Grace Kelly legkisebb gyermeke és II. Albert monacói herceg húga, Stefánia hercegnő három gyermekével együtt csatlakozott egy utazó cirkusz karavánjához, amikor szerelembe esett.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.
Lifestyle
Egyre többen vásárolnak powerbanket, vagyis külső akkumulátort az utazáshoz, de egyáltalán nem mindegy, ezt hogyan veted be.
Sztárok
Törőcsik Franciska számára a nyár idén sem a pihenésről szól. A színésznővel a Pandora x Chez Dodo eseményen beszélgettünk, ahol mesélt kedvenc nyári finomságairól, a közelgő fellépéseiről és arról...
Sztárok
Már csak egy hónap, és érkezik a mozikba a Pókember: Vadonatúj nap. Tom Holland emiatt üzent a rajongóknak is.
Lifestyle
A legtöbbünknek fel sem tűnik, hogy a fogkrém nem egyszerűen fehér. Ott fut benne egy kék csík, néha piros vagy zöld is, és valószínűleg soha nem gondoltál bele, miért került oda. Az internet persze...
Utazás
Tamás a családjával a Balatonnál nyaral, és van egy kedvenc büféjük, ami erősen megnövelte az árakat a hőség miatt.