Lifestyle

Egy dolgot legalább az egész világ megtanult, avagy így hatott a jövőnkre a Covid

Különleges helyszínen, a Marketing Summit Hungary-n rögzítették a Lounge Group szakmai podcastjének, az L20-nak a jubileumi adását. A huszadik részben az elmúlt év legátfogóbb témáját, a koronavírus-járványt és hatásait járták körül a résztvevő neves szakemberek. Fesztiválozás virtuális valóságban, visszafogott jobhopperség, szendvicsgenerációs depresszió, és még valami, amit a 21. századra végre elsajátított a komplett emberiség – így hatott a jövőnkre a Covid.

A Covig-generáció

Covid-generációnak hívják – saját maguk is – azokat a fiatalokat, akik testközelből élték át a kényszerű otthonlétet, a munkahelyvesztést, a szülőkhöz hazaköltözést, a kisszobából elvégzett egyetemi szemesztereket. A szépnek induló életkezdés után a hirtelen bekövetkező visszalépés sokaknál okozott depressziót. „A bezártság során az alkoholizmus, családi erőszak, öngyilkosság egyaránt megnövekedett, a hosszú távú hatásokat pedig nem is tudjuk. Egy szülőnek egy reménye maradt, hogy talán az ő gyerekét ez nem érinti” – mondta Rusvai Miklós a podcastban.

A munkakörülményeikre is jelentős, hosszú távú hatást gyakorolt az elmúlt másfél év. A biztos munkahelyek megbecsülésével kevesebb lett a jobhopperek aránya, viszont nagyobb lett a korosztály elvárása a home office és a rekreációs juttatások iránt. A szakemberek véleményét a Lounge Group jelenleg folyó, a járvány munkaerőpiaci hatásait vizsgáló Munkadinamika kutatás is alátámasztja. „Nehezített terepre, de más igényekkel érkezik a Covid-generáció a piacra” – foglalta össze a Századvég Alapítvány kutatója a tapasztalatokat.

A Lounge Group podcastjának különkiadása, már elérhető a Summit Play felületén. A különleges 20. részben Bereczki Enikő, generációs szakértő, Torzsa Gabriella, a Századvég Alapítvány kutatója, Dr. Rusvai Miklós virológus és Lobenwein Norbert, a Sziget és a Volt Produkció fesztiváligazgatója elemezte a járványhelyzet hatását az élet legkülönbözőbb területeire.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bereczki Enikő generációs szakértő, Torzsa Gabriella a Századvég Alapítvány kutatója, Dr. Rusvai Miklós virológus és Lobenwein Norbert a Sziget és a Volt Produkció fesztiváligazgatója

Fesztiválozás a virtuális valóságban

Még a szórakozás is új formát kapott: virtuális valóság bulival, otthonról adott koncertekkel és ketrecbe zárt bulizással egyaránt próbálkoztak a szervezők, de a személyes élményt nem sikerült pótolni. „A másfél évig munka nélkül maradó alvállalkozók közül sokan nem tudnak megmaradni a piacon” – osztotta meg tapasztalatait a fesztiválszervezés kulisszái mögül Lobenwein Norbert.

Az eggyel idősebb, Y-generáció szintén megsínylette a járványt: szendvicsgenerációként a gyerekeikről és szüleikről is egyszerre kellett gondoskodniuk. Ugyanakkor a pandémia pozitív hozadékaként itthon is többmillióan végeztek el egy autodidakta, ingyenes számítógépes tanfolyamot, ami a böngészés, információszerzés, online meeting, bevásárlás, szórakoztató tartalmak (lásd: podcast!) elérését egyaránt magában foglalta. „Megjelent a fordított szocializáció: a fiatal családtagok hatására és tanítására az idősebbek is elkezdtek online szolgáltatásokat használni” – mondta Bereczki Enikő generációs szakértő.

Emellett pedig egy világ tanult meg végre kezet mosni – mondta a válság előtt talán nem is ismert, de mostanában napi legalább két interjút adó virológus –, ami a legnagyobb hozadéka lehet a járványnak. Emellett olyan műveltségre is szert tett az emberiség, aminek egy hasonló helyzetben még nagy hasznát veheti. Ki tudta például két éve, mi az a mRNS, a PCR teszt, vagy a tüskefehérje? Ezek és hasonló érdekességek derülnek ki a Lounge Group jubileumi podcastjából, az L20-ból.

Leadfotó: 123rf.com, Fotók: Lounge Group

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.
Sztárok
Stohl András élete nemcsak a színpadon és a képernyőn pörög, hanem a magánéletben is tele van boldogsággal. A népszerű színész-műsorvezető büszke nagypapa: legidősebb lánya, Stohl Luca kislánya, Róza...
Lifestyle
A Mérleg készüljön: a mai nap egy mélyebb érzelmi pillanatot tartogathat számára - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A fagyasztó rengeteg ételt menthet meg a kidobástól, néhány alapanyagnál azonban éppen a mínuszok okozhatják azt, hogy felengedés után már alig akad ember, aki elfogyasztaná őket.
Egészség
Reggelente zsibbadt karral, bizsergő ujjakkal ébredsz? Lehet, hogy egy alattomos alvási testhelyzet áll a háttérben – és észre sem veszed, hogy rendszeresen ebben alszol.