Minden szem rá szegeződött: ebben a káprázatos ruhában lépett színpadra Lékai-Kiss Ramóna – fotó

Szombat este elstartolt a Dancing with the Stars második évadának második élő adása, méghozzá fergeteges latin hangulatban. A műsort ezúttal is Stohl András és Lékai-Kiss Ramóna vezetik – a színésznő a múltheti szettjéhez hasonlóan ma is egy elképesztő ruhában tündököl a kamerák előtt.

Már csak 11 páros van versenyben

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Múlt héten kezdetét vette a Dancing with the Stars második évada, melynek során újabb 12 közismert ember lépett a parkettre profi, illetve feltörekvő táncosokkal. A versenyzők az első élő adást megelőzően már hónapokkal ezelőtt nekiálltak próbálni: volt, aki nulla tánctudással tornázta fel magát félprofi szintre, míg mások a színész vagy zenész szakmájuknak köszönhetően rendelkeztek már némi ritmusérzékkel – a feladat azonban a legtöbbek számára nagy falatnak bizonyult, éppen ezért érthető, hogy néhányan túlizgulták az első élő adást. Sajnos azonban – mint minden ehhez hasonló showműsor esetében – az egyik páros számára már most szombaton véget ért a verseny: az első kiesők a bordatöréssel parkettre lépő Metzker Viktória és Márki Norbert voltak, így ma este már csak 11 párossal folytatódik a verseny. A fantasztikus koreográfiák mellett a műsor fontos részét a látványosabbnál látványosabb ruhák, sminkek és frizurák is képezik, azonban múlt héten nem csak a párosok szettjeire kaptuk fel a fejünket, hiszen Lékai-Kiss Ramóna – szinte semmit sem takaró – outfittje is megalapozta az adás hangulatát.

A csinos híresség ezen a héten is azonnal felrobbantotta a színpadot: lapozz tovább, mutatjuk a ruháját!

Oldalak

Lifestyle
Bosszantó, ha ruhamolyok jelennek meg a lakásban. Ezek a röpködő rovarok boldogan rágcsálják a ruhatárat, kárt okozva benne. Az interneten számos módszerről lehet olvasni a kiírtásukhoz, de megesik,...
Lifestyle
A Kosban továbbra is erős a bizonyítási vágy, most sokkal bölcsebben választja meg, mikor és hogyan áll ki magáért. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.