Egészség

Ez is a koronavírus miatt van: a 2. világháború óta nem csökkent ekkora mértékben ez a mutató

Számos országban visszaesett a várható élettartam.

Rövidebb lehet az életünk a járvány miatt

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A koronavírus-járvány nyomán a második világháború vége óta nem látott mértékben csökkent a várható élettartam egy friss tanulmány szerint. Az egyebek mellett több európai országot, az Egyesült Államokat és Chilét felölelő vizsgálat során a kutatók arra jutottak, hogy a pandémia hosszú évek javulását nullázta le a várható élettartamot illetően, a vizsgált országokban ugyanis korábban átlagosan 5,6 évig tartott, mire sikerült egy évvel növelni a várható élettartamot.

A Szabad Európa Dr. Ridhi Kashyap, az Oxfordi Egyetem Leverhulme Demográfiai Kutatóközpontjának munkatársat és az International Journal of Epidemiology című folyóiratban megjelent tanulmány társszerzőjét idézi, aki kiemelte, hogy megállapításaik megmutatják, mekkora sokkot jelentett számos ország számára a világjárvány.

A vizsgált 29 ország közül tavaly huszonkettőben több mint hat hónappal csökkent a várható élettartam egy év alatt, 2019-hez képest. A legtöbb helyen a férfiakat súlyosabban érintette a járvány, tizenegy országban több mint egy évvel csökkent a várható élettartamuk, míg a nőknél ez „csak” kilenc országban volt tapasztalható. A férfiak várható élettartama a legnagyobb mértékben az Egyesült Államokban csökkent, 2,2 évvel, ezt Litvánia követi 1,7 évvel.

Az Egyesült Államokban a mortalitási arány növekedését elsősorban a munkaképes korúak, a hatvan év alattiak fokozott elhalálozása okozta, míg Európában az idősebb korcsoport tagjainak elhalálozása jelentősebb mértékben járult hozzá ehhez az emelkedéshez.

Mi a helyzet Magyarországon? Lapozz a következő oldalra!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Utazás
A tikkasztó, kora nyári kánikulát pillanatok alatt törhetik meg a heves, jégesővel kísért viharok a HungaroMet előrejelzése szerint. A meteorológusok nyolc vármegyére léptettek életbe elsőfokú...
Fashion&Beauty
Letícia királyné ismét bebizonyította, miért tartják Európa egyik legstílusosabb uralkodójának. A spanyol előkelőség egy kifinomult, hófehér csipkeruhában jelent meg XIV. Leó pápa spanyolországi...
Sztárok
A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő fordulatot vett. A bíróságon immár Demi Moore is célkeresztbe került.
Egészség
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az...
Lifestyle
Egy békésnek induló családi délután pillanatok alatt változott át valóságos rémálommá egy angliai parkban, amikor a gyanútlan, egyéves kislány rágcsálni kezdett egy rendkívül mérgező kerti zöldet.
Lifestyle
Van, aki a szarkazmust imádja, mások a kedves poénokat, megint mások saját magukon nevetnek a legszívesebben. Bár hajlamosak vagyunk a humort egyszerűen személyiségkérdésnek tekinteni, a pszichológia...