Hogyan történhet egy családban ennyi szerencsétlenség? A Kennedy-átok senkit sem kímél, folyamatosan lecsap

Halál után halál

Joseph Kennedynek kilenc gyermeke született, akik közül négyen már nagyon fiatalon meghaltak, míg egy másikon felesleges lobotómiát hajtottak végre, ami Rosemary Kennedy egész életét meghatározta: súlyos mentális problémákkal küzdött, például hangulatingadozással, így 2005-ben bekövetkezett haláláig számos pszichiátriai intézményben járt, ahol különböző kezelésekkel próbálták őt sikertelenül meggyógyítani. Nem járt jobban ifjabbik Joseph Kennedy sem – ő volt a legidősebb gyermek, aki politikai karrierre készült, ám 1944 augusztusában megölték őt a második világháború alatt, miközben egy titkos küldetésre készült, amelyben önkéntesként vett részt. Kathleen Kennedy volt a következő áldozat, aki négy évvel később, 1948-ban vesztette életét, mikor partnerével, Peter Fitzwilliam-el egy rövid nyaralásra indultak a francia Riviérára, de repülőgépük lezuhant, mielőtt megérkeztek volna – senki sem élte túl a balesetet, Kathleen pedig mindössze 28 éves volt. A tragédiák sora itt azonban még nem ért véget: John és Jackie Kennedy két gyermeküket is elvesztették. Lányuk 1957-ben halva született, 1963-ban pedig egy Patrick nevű kisfiú látta meg a napvilágot, aki két nappal születése után elhunyt. John azonban maga sem élt sokáig, ugyanis csupán 46 éves volt, amikor 1963. november 22-én ez merénylet áldozata lett – Dallasban járt, amikor lelőtték őt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.