Utazás

Meghalt a dzsungelember, aki 40 évig élt a civilizációtól távol az őserdőben

Az apja háromévesen vitte a dzsungelbe a vietnami férfit, akinek sosem sikerült igazán visszailleszkednie a társadalomba.

Elhunyt a dzsungelember

Ötvenkét évesen rákbetegségben meghalt hétfőn az a vietnami férfi, aki 40 évig élt teljes elszigeteltségben az apjával az őserdőben, ahova az amerikai bombázások elől menekültek még 1973-ban, miután a férfi feleségét és két idősebb fiát meggyilkolták a háború során. Ho Van Thanh magával vitte az akkor még csecsemőkorban lévő fiát, Ho Van Langet. Sokáig eltűnt személyként tartották őket számon, csak negyven évvel később találták meg őket, ekkor derült ki, hogyan is éltek túl vadonban.

Thanh és Lang négy évtizeden keresztül éltek a vadonban, elzárva a civilizációtól és annak összes modern találmányától. Nem tudtak nagyon válogatni a gasztronómiai élmények között, azt ették, ami éppen elérhető volt számukra: gyümölcsöket, mézet, de patkányt, kígyót, gyíkot, majmot és békát is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Bár az nem mondható el róluk, hogy a negyven év alatt egy másik emberrel sem találkoztak, a csecsemőként a dzsungelbe került Lang tudása meglehetősen mérsékelt volt, amikor 2013-ban hivatalosan rájuk találtak a fa tetejére épített kunyhójukban. Ekkor a legyengült Thanh már 82 esztendős volt, a vadonban nevelkedett 42 éves Lang pedig a korabeli fotók tanúsága szerint hosszú, kócos hajat viselt és egy fakéregből készült ágyékkötőt.

Viselkedését és morális érzékét illetően úgy jellemezték, mint egy férfitestbe ragadt kisbabát: nem igazán értette meg, mit beszélnek hozzá, mivel az apja láthatólag nemigen beszélt hozzá, és enni, illetve vizet inni sem volt hajlandó. A rokonai vették magukhoz, de a férfi annyira visszavágyott a dzsungelbe, hogy többször megpróbált elszökni. Az első év volt a legnehezebb számára, mivel egészségügyi problémák léptek fel nála, a szervezete olyan sok új vírussal és baktériummal találkozott.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.
Lifestyle
A nyári locsolás könnyen megdobhatja a vízszámlát, pedig nem kell minden alkalommal literszámra áztatni a kertet. Néhány egyszerű változtatással meglepően sok vizet takaríthatsz meg, és a növények...
Lifestyle
Rengeteg nyugdíjazáshoz közeledő embert kérdezi, hogy emelkedhet-e a korhatár a jövőben, és mire kell majd számítania.
Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...