Sztárok

Holtan találták az egykori gyerekszínészt, még mindig csak 19 éves volt

Matthew Mindlert napok óta keresték, holtan találták meg.

Elhunyt Matthew Mindler

Korábban gyerekszínészként volt ismert az a Matthew Mindler, akinek halálát pár nappal ezelőtt jelentették be. A mindössze 19 esztendős Mindlert három napig eltűnt személyként tartották számon, miután nem jelent meg az egyetemen. Sajnos már csak holtan találtak rá az egykori színészre, aki még 2009-ben kapta meg első szerepét, legemlékezetesebb alakítását pedig Paul Rudd mellett nyújtotta A lökött tesó című 2011-es filmben. Utoljára 2016-ban állt kamera elé egy tévéfilm kedvéért, majd visszavonult a színészettől. Idén kezdte volna el a felsőfokú tanulmányait.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Halálhírét is az oktatási intézmény osztotta meg a többi diákkal, a levélben részvétüket fejezték ki. Később kiderült, hogy a hatóságok öngyilkosságként kezelik a halálát, amit a halottkém jelentése is alátámasztott. Az Origo értesülései szerint a toxikológiai vizsgálat eredményére még mindig várni kell.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sokan kérdezték a rajongók, hogy mostanában miért nem látható a köztévén a Borbás Marcsi szakácskönyve.
Utazás
Még messze az idő, amíg a nyári gumit cserélni kell, de addig lehet rajta gondolkozni.
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.