Michael Jackson sokkal több volt, mint a pop királya: 3 úttörő találmány, amit neki köszönhetünk

A táncművészet mestere

Michael Jackson őstehetség volt az éneklésben, de egy valamihez legalább ugyanilyen jól értett: úgy táncolt, mint senki más a világon. Dalain kívül ikonikus mozdulatai is meghatározták a legendás énekest, egy közülük pedig a védjegyévé vált: ez pedig nem más, mint a moonwalk, amely azt az illúziót kelti, mintha a táncost folyamatosan hátrafelé húznák, miközben előre szeretne menni. Ha pontosak szeretnénk lenni, akkor fontos tudni, hogy a táncmozdulatot hivatalosan nem Jackson találta fel, ugyanis először az 1930-as években lett filmre felvéve, majd a 70-es évekre egyre elterjedtebb lett, ám igazan népszerűvé az énekes tette. Emellett a moonwalk elnevezést is ő találta ki a mozdulathoz, amelyet egyébként 1983-ban mutatott be először egy tévéműsorban a Billie Jean című száma alatt – azóta pedig mindenki az ő nevéhez kapcsolja, sőt, a legtöbben úgy tudják, hogy eleve ő találta fel.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...