Gyász: Meghalt Lovas Ilona Kossuth-díjas művész

74 korában hunyt el Lovas Ilona Kossuth-díjas textil- és képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Műveivel a természet szeretetére, megbecsülésére hívta fel a figyelmet

1948. január 1-jén született Budapesten. A budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, majd kifejezetten textilművészként kezdte pályafutását. Később bekapcsolódott a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely munkájába.

1975 és 1977 közt New Yorkban élt és alkotott, ahová később is visszatért 1987-89-ben. Az 1980-as évek elején olyan alkotásokat hozott létre, amelyek nem textilek voltak, hanem lágy anyagból készült objektek.

Alkotásaival egészen az 1970-es évek közepe óta lehetett találkozni magyarországi és külföldi csoportos kiállításokon, de 1980 óta önálló kiállítása is volt.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Szobraival, installációival a természet szeretetére, megbecsülésére igyekezett felhívni a figyelmet.

Egészen az augusztus 15-én bekövetkezett halálig soproni a Nyugat-magyarországi Egyetemen dolgozott, Sopronban tanít és Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának, illetve a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

leadkép: youtube

Oldalak

Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...