Utazás

Ezzel tesszük tönkre a Balatont: súlyos következményei vannak

Súlyos figyelmeztetés érkezett a Balatonnal kapcsolatban, a szakértő szerint nagy a baj.

Eltűnnek a balatoni nádasok

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

2015 és 2019 között több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat, a téli nádvágásra engedélyt kérőknek pedig mintegy fele irtást végzett aratás helyett – mondta az InfoRádiónak Pomogyi Piroska, a balatoni nádas-felméréseket több évtizede végző hidrobiológus. A szakértő elmondta: súlyos ökológiai következményei lehetnek a folyamatnak.

Elég nagy a baj, ha azt vesszük figyelembe, hogy a Balaton mellett élők, illetve nyaralók számára meglehetősen zavaró tényező lehet a nád, hiszen megnehezítheti számukra a kijutást a nyílt vízre, és ezért megpróbálják felszabadítani maguk előtt az utat, ami bizony nádirtással jár” – fogalmazott Pomogyi Piroska. Hozzátette: számos partmenti telek egészen lefut a tó szélére, és valamiért sokan úgy gondolják, nemcsak a telket vásárolták meg, hanem a Balatont magát is, ezért bejárókat készítenek, ráadásul sok olyan anyagot behordva a tóba, ami nem odavaló.

Építési törmelékkel, nem ritkán azbeszttel, azbesztpalával töltik föl, ami erősen rákkeltő, nem számolnak azzal, hogy mindennek mi lesz a következménye” – mondta el a hidrobiológus. Pedig a Balaton élete szempontjából súlyos következményekkel kell számolni – hívta föl a figyelmet.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Feszültebb és nehezebb napok következhetnek három csillagjegy számára. Az előttük álló hét olyan helyzeteket hozhat, amelyek türelmet, kitartást és komoly lelki erőt igényelnek tőlük.
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét: három csillagjegy életében olyan változás következhet be, amely új ajtókat nyithat meg előttük. Érdemes lesz nyitott szemmel járniuk, mert egy...
Lifestyle
Brutális hőség után zivatarokkal és 90 km/h-s széllel csap le az időjárási fordulat hétfőn. Mutatjuk, hol csap le a vihar és hol érvényes a riasztás!
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.