Sztárok

8 és fél hónapos terhesen lett brutális gyilkosság áldozata az ünnepelt színésznő

Tragikus sors jutott ki Sharon Tate-nek. Óriási karrier állt az ígéretes színésznő előtt, aki éppen élete legboldogabb napjait élte, első gyermeke születéséig már csak pár hét volt hátra. Mindössze 26 éves volt, mikor meggyilkolta őt Amerika leggonoszabb embere.

A lábai előtt hevert a világ

Sharon Tate, aki már hathónapos korában szépségversenyt nyert, annak ellenére lett az 1960-as évek egyik legígéretesebb fiatal színésznője, hogy a szülei nem szánták szórakoztatóipari pályára. Tate kamaszkorában szégyenlős és gátlásos volt, mert nehezen kötött barátságokat, mivel családjával sokat költöztek, de szépsége már ekkor is szembetűnő volt. Sorban nyerte a szépségversenyeket, de a tanulásról sem feledkezett el, a pszichiátria iránt érdeklődött.

A filmezés iránt akkoriban kezdett érdeklődni, mikor Olaszországba költöztek. Eleinte statisztaként vett részt forgatásokon, de annyira kiemelkedett a szépségével, hogy szinte azonnal felfedezték maguknak a filmesek. A lány végül a hatvanas évek elején visszautazott az Amerikai Egyesült Államokba a szülei nélkül. Arra hivatkozott, hogy félbeszakadt tanulmányait szeretné folytatni, valójában azonban megpróbált komolyabb filmes munkákat találni magának.

Hamarosan hétéves szerződést kötött vele egy stúdió, de mivel túl tapasztalatlannak számított, ezért először csak kisebb szerepeket kapott, de azokat a kor legnépszerűbb sorozataiban játszhatta el. Első nagyobb munkáját végül 1966-ban kapta meg, Az ördög szeme című produkcióban. Ügynöke a népszerűsítése érdekében a játékfilmmel párhuzamosan egy dokumentumfilmet is készíttetett All Eyes on Sharon Tate címmel. A londoni forgatások alatt Sharon belevetette magát az éjszakai életbe, egy ilyen alkalommal először találkozott a lengyel származású filmrendezővel, Roman Polańskival, ám eleinte egyáltalán nem voltak elragadtatva egymástól.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Polański akkoriban új filmre készült, A Vámpírok bálja női főszerepére kinézett már egy színésznőt, de azért készített egy próbafelvételt Sharon Tate-tel, és végül megfelelőnek találta a szerep eljátszására. A maximalista rendezőnek, aki amúgy maga alakította a férfi főszerepet, eleinte nem volt túl sok türelme a tapasztalatlan színésznőhöz, a forgatás előrehaladtával azonban a filmbeli románc valósággá változott, a szerelmes rendező egyre elégedettebb lett színésznőjével, akinek ez önbizalmat adott, ami sokat javított színészi játékán. Roman és Sharon viszonya olyannyira komolyra fordult, hogy Londonban összeköltöztek, állandó szereplői lettek a médiának. Sharonról a modern nő egyik megtestesítőjeként írtak, aki szerint házasság előtt a pároknak együtt kellene élniük.

Ezek után egymást követték a szerepek a színésznő életében. Az évtized végén úgy tűnt, Sharon Tate élete minden területén révbe ér, filmes sikerei mellett 1968-ban feleségül ment Roman Polańskihoz, és még ugyanezen esztendő végén állapotos is lett szerelmétől. A következő évben még elvállalt egy filmszerepet Olaszországban, majd visszatért az Egyesült Államokba, hogy hazájában szülje meg a gyermekét.

A fiatal házasok Los Angelesbe helyezték a székhelyüket. Hamar a társasági élet középpontjába kerültek, olyan hírességek voltak a barátaik, mint Steve McQueen, Warren Beatty, Mia Farrow, Joan Collins, Peter Fonda és Jane Fonda, az idősebb korosztályból Henry Fonda vagy éppen Kirk Douglas. A zenészek közül jóban voltak többek között Jim Morrisonnal. Egyik legjobb barátjuk maradt Sharon egyik korábbi kedvese, Jay Sebring is, valamint társaságukhoz tartozott még Polański gyerekkori barátja Lengyelországból, Woyciech (Woytek) Frykowski és barátnője, Abigail Folger, egy kávébirodalom jövendőbeli örökösnője. A Polański-ház szinte mindig tele volt idegenekkel, ám ez Sharont nem zavarta, úgy gondolta, mindez új életformájuk szerves része.

Nyolc és fél hónapos terhes volt, amikor négy másik személlyel együtt különösen brutális módon meggyilkolták az otthonában.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a mindössze 24 éves színésznő ruhája lángra kapott, és az...
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.