6 izgalmas olvasnivaló a legmelegebb strandolós napokra

Ebből a választékból biztosan Te is megtalálod a tökéletes nyári olvasmányt. Utazós regényeket, önismereti könyveket és rövidebb novellákat is válogattunk az Álomgyár Kiadótól, bármelyik mellett döntesz, nem fogsz csalódni.

Amikor behúz egy történet

Személy szerint én soha nem indulok úgy nyaralni, hogy ne lenne nálam minimum három könyv. Kettő rövidebb, az oda- és visszaútra, valamint egy hosszabb, amit a vízparton falok fel. Igen, szó szerint falom a könyveket, hiszen legtöbbször sikerül úgy választani, hogy már az elején magával ragad a történet és le sem teszem, amíg a végére nem érek. Ez most sem volt másképp. Horvátországi családi nyaralásunk előtt kiszemeltem egy önismereti naplót, két hosszabb regényt, valamint most először találkoztam nagy kedvencekhez tartozó novellákkal, amik tökéletes választásnak bizonyultak egy-egy tengerparti napozós délutánhoz. Ami számomra szintén újdonság volt – és csak ajánlani tudom mindenkinek – azok az önismereti könyvek, regény formájába csomagolva. Felemelő érzés, mikor nem csak végig izgulsz egy regényt, de úgy érsz a történet befejezéséhez, hogy közben a személyiséged is fejlődik. Na de lássuk is a könyveket.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Fiatal nő fürdőruhában olvas a tengerparton

Lapozz az izgalmas újdonságokért!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Az étkezéshez fűződő viszony az elmúlt években látványosan átalakult, a fogyasztók egyre körültekintőbben döntenek arról, mi kerül a kosarukba. Az egyik legnagyobb hazai online szupermarket felmérte...
Egészség
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben...
Sztárok
Visszatér a TV2 népszerű realityje, a Bachelor – A Nagy Ő január 26-án. Hogy ki az a 20 hölgy, akik versenybe szállnak Stohl András szívéért, most végre kiderül! Ahogy az is, milyen Stohl András, a...
Utazás
Az előttünk álló hétvégén újra fel kell készülnünk a fagyos időjárásra és a havazásra/ónos esőre is, de vajon január második felében végre fellélegezhetünk?
Sztárok
Meghan Markle és Harry herceg látszólag idilli házasságban élnek, ám a szakértők, illetve a szemfüles rajongók nem kevés repedést vélnek felfedezni a kapcsolatukban.
Utazás
Az autó szélvédőjére fagyott jég sokaknak okoz kellemetlen perceket a mostani ítéletidőben, a NASA korábbi mérnöke azonban nemrég ismertetett egy módszert, mellyel pillanatok alatt áthidalható a...