Egészség

Mikortól és hogyan lehet regisztrálni Magyarországon a harmadik oltásra?

Orbán Viktor július közepén jelentette be, hogy lehetséges lesz felvenni a harmadik oltást Magyarországon. Cikkünkben összegyűjtöttük ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat.

Regisztráció a harmadik oltásra

Orbán Viktor miniszterelnök július 16-án reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként jelentette be, hogy a kormány lehetővé fogja tenni a harmadik oltás felvételét. A magyar kormányfő hangsúlyozta: nem ismernek olyan álláspontot, mely szerint egy harmadik vakcina bármilyen egészségügyi kockázattal járna. Orbán leszögezte: van elég oltóanyag Magyarországon, az érdeklődőknek jelentkezniük kell majd az újabb dózisért. A kormányfő azt is hozzátette: az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé teszik az oltás felvételét.

Most már azt is lehet tudni, hogyan zajlik majd a regisztráció a harmadik oltásra, illetve hogy mikor indul. A harmadik oltás felvétele augusztus 1-től lehetséges. György István, az országos oltási munkacsoport vezetője kedden közölte a közmédiával, hogy Magyarországon – Európában egyedülállóan – lehetőség nyílt a harmadik oltás felvételére, így a hét második felétől a harmadik oltásra is foglalhatnak időpontot online, az EESZT honlapon (www.eeszt.gov.hu) azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszter által összehívott egészségügyi szakmai grémium kidolgozta az oltóanyagok felhasználásának lehetőségét, hogy melyik vakcinával lehet a harmadik oltást elvégezni - tudatta.

Elmondta: a harmadik dózisra a háziorvosnál, illetve az időpontfoglalón keresztül a kórházi oltópontokra is be lehet jelentkezni – ahol az orvos dönt arról, milyen vakcinát kapjon a jelentkező.

Müller Cecília is megszólalt a harmadik oltással kapcsolatban, lapozz a részletekért!

Fotó: koronavirus.gov.hu

Oldalak

Egészség
Sztárok
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy...
Sztárok
Vilmos és Harry kapcsolata már régóta mélyponton van, de bennfentesek szerint egyetlen téma különösen fájdalmasan érintette a trónörököst.
Fashion&Beauty
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Utazás
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely önmagában is látványosságnak számít? Európa tele van varázslatos...
Lifestyle
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus WC-papírt.